language

Személyek:

Mesterházy Ernő highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Nagy elődök nyomában jár a székében maradó Schmitt Pál

Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, Medgyessy Péter a hazát védte, Gyurcsány Ferenc pedig csak annyira hazudott, mint minden más politikus. Schmitt Pál köztársasági elnök a székükhöz ragaszkodó politikusok nyomában jár, amikor a plágiumbizottság jelentése után sem kíván lemondani a posztjáról.

Vesztegetéssel is megvádolták Hagyót

A napokban postázta a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében készült teljes vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség. Újdonság, hogy a volt főpolgármester-helyettest vesztegetéssel is megvádolta az ügyészség.

Keresztapaként ültetik Hagyót a vádlottak padjára

Vádat emelt az ügyészség Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen. Hagyónak – egyéb más bűncselekmények mellett – folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kell a vádlottak padjára ülnie.

Húsz év börtönt is kaphat Hagyó

Jogi szakértők szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes maximális büntetése 20 év börtön lehet a szerdán benyújtott vádirat alapján, Antal Attila, Balogh Zsolt volt vezérigazgatók legfeljebb 16 évre, míg Mesterházy Ernő 8, és Szalainé Szilágyi Eleonóra is 8 évre számíthat, ha nagyon szigorú a bíró.

Vádat emeltek Hagyóék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Fővárosi Törvényszékhez - közölte a főügyészség. A bűnszervezet a közlemény szerint 2008. augusztusáig 1,49 milliárdnál is nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

A fejétől bűzlik? - helyreigazítva

Hová folyhattak a pénzek az előző ciklus legnagyobb korrupciógyárából? Egy biztos: a BKV-nyomozás során Hagyó Miklós egyik bizalmasa terhelő vallomást tett a volt MSZP-pénztárnok - ma pártigazgató - Puch Lászlóra.

Milliárdos üzlet: takarítót keres a BKV

Jövő januárban lejár a BKV 2008-ban a teljes járműpark, utasforgalmi és irodaterület takarítására kötött szerződése. A fővárosi közlekedési cég szeptember végén indított közbeszerzési eljárást az új partner kiválasztására.

BKV-akták 1.: belenéztünk Mesterházy Ernő és Horváth Éva vallomásaiba

Demszky Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy aki bármit el akar érni a városházán, annak Hagyó Miklóshoz kell igazodnia - mondta 2010 februárjában tett és a hvg.hu birtokába került rendőrségi vallomásában a volt főpolgármester egykori bizalmasa, a BKV-s ügyekben gyanúsítottá vált Mesterházy Ernő.
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>