language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Intézmények:

Mészáros és Mészáros Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Mészáros és Mészáros Kft.

A Mészáros és Mészáros Kft. 2001-ben alapított építőipari cég, tulajdonosa közvetve az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc. Különösen 2010 után kezdett el növekedni a cég nyeresége és a megrendelések mértéke, túlnyomóan állami beruházásokból. Míg 2009-ben még csak 995 millió forint nettó árbevétele volt a cégnek, 2014-re ennek tízszerese, 2019-re pedig majdnem százszorosa, vagyis 87 milliárd forint forint a nettó árbevétel alakulása.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [202]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Közpénzből fejezik be az egyházi iskolát, egymilliárdot költenek a tornacsarnokra

Lezárulhatnak a tatabányai Szent Margit Katolikus Gimnázium építési munkálatai: a tornacsarnok befejezésére kiírt tendert az EB Hungary Invest Kft. vitte el. A számos nagy állami megbízást elnyerő céggel vélhetően nem lesznek olyan problémák, mint a beruházás első felét végző egyik vállalkozással, az Octopus Invest Kft.-vel, amelyet bepereltek az alvállalkozói, majd felszámolás alá került. A cechet viszont ezúttal is az adófizetők állják.

Hogyan szerezhetett 660 milliárd forintot Mészáros Lőrinc tíz év alatt?

Mészáros Lőrinc legutóbb 660 milliárd forinttal vezette a gazdaglistát, és a nevén szereplő javak alapján a Forbes dollármilliárdosai közé is bőven befért. Pedig az egykori gázszerelő csak tíz éve került a milliárdosok krémjébe, és példátlanul rövid idő alatt vált az ország leggazdagabb emberévé. Megnéztük, milyen állomásokon keresztül vezetett az út ezermilliárdos üzletekig és a 62 méteres luxusjachtig.

A NER egyetlen elképesztő interjúban: úgy beszélgetett az Index főszerkesztője a Szijjártó Pétert meghajóztató...

Mindenre rákérdeztek, de valójában semmire sem kérdeztek rá a kormányzati médiaistállóba tartozó Index vezető szerkesztői, amikor meginterjúvolták a NER utóbbi éveinek egyik legsikeresebb üzleti háttéremberét, Szíjj Lászlót. A Mészáros Lőrinccel igen szoros kapcsolatokat ápoló, gazdaságilag vele együtt felemelkedő, a rendszer elitjét luxusjachtján nyaraltató építési vállalkozó interjújának az adja a különlegességét, hogy szinte sosem ad ilyet, még a kormánymédiának sem.

Fogd a pénzt és fussanak! Magyarország és az atlétikai világbajnokság

Augusztus 19–27. között Budapesten lesz a 19. atlétikai világbajnokság. A magyarok már most elsők a stadionépítés versenyszámban, de szépen csillognak a Fidesz-klientúra érmei is, miközben nem egyértelmű, hogy a helyén kezeljük-e az eseményt.

Nemcsak a foci-, de a kézilabdapálya-építés is jól hoz a konyhára a baráti cégeknek

,5 milliárdról 5 milliárdra növelte éves bevételét a Peszter Kft. Hasonlóan látványos sikereket ért el az Alkotás Szolgáltató Kft, amely 158 millióról 1,4 milliárdra tornázta fel a bevételét egyetlen év alatt. És a Pharos ’95 Kft. is jó évet zárt 2022-ben: 4,2 milliárdról 11,3 milliárdra nőtt a cég forgalma. A három vállalkozásban az a közös, hogy több megbízást is kaptak kézilabdapályák és csarnokok építésére a közelmúltban. És persze az is, hogy több szálon kötődnek a kormányhoz és/vagy a Fideszhez.

A kormány elintézi az akkugyárak kritikusait, Mészárosék pedig már kaszálnak is

Erővel és pénzzel intézi el a kormány, hogy az akkumulátorgyár-építések hasznából a lakájmédiát és lakájvállalkozásokat hozza helyzetbe.

A Gellért Hotel megvételén már senki sem lepődik meg: megnéztük, milyen szállodabirodalma lett mára Tiborcz Istvánnak

Bemutatjuk, hogyan vált a kormányfő vejének cége hét év alatt a magyar turisztikai piac megkerülhetetlen szereplőjévé.

Milliárdokat költ a kormány az iváncsai akkumulátorgyárra, amivel Mészáros Lőrinc jár jól

Egy évvel ezelőtt bőkezű, 50 milliárdos támogatást rendelt a magyar kormány az Iváncsán létesülő akkumulátorgyár infrastrukturális beruházásaihoz. Az összeg azóta tovább nőtt: a Mészáros és Mészáros Zrt. plusz 2,6 milliárd forintot kapott a gyárat kiszolgáló víziközművek megépítésére, de az útfejlesztések plusz 40 milliárdja sem szerepelt az eredeti rendeletben. A negatív környezeti hatásokkal viszont csak az üzemelés megkezdése után szembesülnek majd a lakosok – vélik a beruházás helyi kritikusai. 

A kopóréteg alatt. Koncesszióban szinte a teljes magyar gyorsforgalmiút-hálózat

A frissen életbe lépett, 35 évre szóló autópálya-koncesszióról azt lehet biztosan tudni, hogy szinte semmit nem tudni róla. Annyit azért igen, hogy ez 2023-ban már 229 milliárd forintba fog kerülni az országnak.

Luxusfeleségek: az üzleti életben is sikeresek a NER nagyasszonyai

Bár a jól menő kormányközeli cégek vezetői többnyire férfiak, néhány sikeres női vállalkozás is akad azért a palettán. A cégbeszámolókból az elmúlt napokban kiderült: Rogán Antal exneje például pénzügyi zseni, de a külügyminiszter felesége sem panaszkodhat, akárcsak a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc párja, Várkonyi Andrea. Hogy pontosan mi a sikerük titka, csak megtippelni lehet. 
Találatok: [202]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>