language

Intézmények:

Microsoft Magyarország Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Visszavonták a 25 milliárdos szoftvertendert

Ilyen sem volt még: visszavonták a 25 milliárdos szoftveres közbeszerzést. Egyelőre nem tudni, miért; a szűkszavú közlemény szerint az új főnök fújta le a Microsoftot és a Novellt a "közérthetőség miatt" nevesítő kiírást. A tavalyi, botrányos közbeszerzésről az Ítélőtábla dönt - értesült a NOL.

Első fokon mindhalálig Microsoft

Jogszerűen nevesítették a Microsoftot abban a közbeszerzési eljárásban, amelyet a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) írt ki a kormányzati irodai szoftverek vételére és cseréjére - döntött tegnap első fokon a Fővárosi Bíróság.

Várat magára az új szoftver definíciója

Ősszel feszül ismét egymásnak a Gazdasági Versenyhivatal és a Közbeszerzési Döntőbizottság, miután az első tárgyaláson a bírónőnek nem sikerült kiderítenie, mit ért új szoftver beszerzése alatt a 25 milliárd forint keretösszegű tender kiírója.

Bíróság előtt a 25 milliárd forintos állami Microsoft-tender

Bíróság előtt támadta meg a huszonötmilliárd forintos Microsoft-tendert a Közbeszerzések Tanácsának egyik tagja - értesült a Népszabadság.

Közbeszerzés befejezetlen munkára?

"A Windows Vista egy befejezetlen munka" - ezzel nyitotta beszédét egy minapi, seattle-i konferencián Steve Ballmer, a Microsoft (MS) vezére. A hazai (vistás) közbeszerzést támadó cégek, illetve szakmai tömörülésük a napokban fordult ez ügyben petícióval a MeH-hez.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>