language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

392 millió megy el az Európa-liga döntőre, ebből is Balásy Gyula cégei profitálnak

Az ma már nem igazán kérdés, hogy ki nyeri el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által lefolytatott egyes közbeszerzéseket, legfeljebb az, hogy pontosan mire mennyit költenek az egyes szervezetek. A hivatal első negyedéves tájékoztatójából többek között kiderült, hogy a Puskás Arénában megrendezésre kerülő foci Európa-liga döntő rendezvényszervezési feladatai 392 millióra rúgnak. A kormánykedvenc Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) pedig 2,4 milliárdot költ rendezvényekre. A kivitelezői feladatokat minden esetben Balásy Gyula cégei kapták.

A NER már egy névtelen milliárdost is kitermelt a leggazdagabb magyarok új listájára

A 100 Leggazdagabb magyar listáján jelentősen növelte előnyét Mészáros Lőrinc, az első tízben nagyon ugrott előre Jellinek Dániel. A 100-ak összvagyonának csak a az egy éves növekménye akkora, mint amekkora az első ilyen listán szereplők összes vagyona volt 2002-ben. A lista egyik szereplője inkognitót kért, de van tippünk, ki lehet.

200 milliárd forintnyi munkára szerződött a Digitális Kormányzati Ügynökség egy keretszerződéssel

Óriási keretszerződési tenderek győzteseit hirdette ki a napokban (a Rogán Antal alá betagolt) Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ), amiről korábban annak kapcsán írtunk, hogy indulása után nem sokkal rögtön 945 milliárd forint értékben írt ki informatikai közbeszerzéseket. A napokban előbb a Delta Systems Kft., majd a 4iG vezette konzorcium jelentette be, hogy több mint 200 milliárdos keretmegállapodást írt alá az ügynökséggel.
Találatok: [3]  Oldalak:   1