language

Intézmények:

BL Nonprofit Kft. highlight_off
Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Újabb 3,5 milliárd közforintot kapott Rogán kedvenc alapítványa

A Batthyány Lajos Alapítványnak a válság idején sincsenek anyagi gondjai, sőt. Évről évre egyre nagyobb állami támogatást kap a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodától, most pedig az derült ki, hogy év végi meglepetésként még extra 3,5 milliárd forint is leesett a BLA-nak. Mindezt úgy, hogy a 2020-as működésre már eleve kapott 3,5 milliárdot. Ez Rogánék múlt héten frissített szerződéslistájából derült ki.

Mit csinál a Batthyány Alapítvány?

Antall József alapította, ma már Habony Árpádhoz és Tombor Andráshoz közeli emberek ülnek a kuratóriumában. Egykor Rogán Antal volt a titkára, ma már tőle kapnak kormánytámogatást. Honnan indult és mivel foglalkozik a rejtélyes Batthyány Lajos Alapítvány?
Találatok: [2]  Oldalak:   1