language

Kulcsszavak:

infografika highlight_off

Intézmények:

Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

392 millió megy el az Európa-liga döntőre, ebből is Balásy Gyula cégei profitálnak

Az ma már nem igazán kérdés, hogy ki nyeri el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által lefolytatott egyes közbeszerzéseket, legfeljebb az, hogy pontosan mire mennyit költenek az egyes szervezetek. A hivatal első negyedéves tájékoztatójából többek között kiderült, hogy a Puskás Arénában megrendezésre kerülő foci Európa-liga döntő rendezvényszervezési feladatai 392 millióra rúgnak. A kormánykedvenc Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) pedig 2,4 milliárdot költ rendezvényekre. A kivitelezői feladatokat minden esetben Balásy Gyula cégei kapták.

A kormány 6 milliárdért reklámozta magát tavaly a tévékben, főleg a TV2-n

„A műsorszám támogatója Magyarország Kormánya” – ez a bejátszás gyakori a TV2-csoport műsorainál. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda közadatigénylésünkre megmutatta, hogy 2022-ben milyen produkcióknál tűnt fel ez a fajta kormányzati reklám. Az elénk tárt adatok szerint a „kampány” leginkább a TV2 pénzelése. Közel 6 milliárd forintot fizettek éjszaka is megjelenő kormányhirdetésre, a legtöbbet épp a választások előtt.

Tízéves, elavult adatokkal cáfolja a növekvő korrupciót Facebook-hirdetésben az MCC

A Gyurcsány-Bajnai kormányok idején 1 százalék, majd Orbán Viktor kormányzása alatt 4,7-re nőtt, mi az? Nem a GDP. Pedig ennek az adatnak nagyon örül a kormányközeli MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője. Sebestyén Géza fizetett hirdetésben mutatja a Facebookon, hogy „bezzeg” Romániában és Szlovákiában nagyobb a korrupció, miközben hazánk ellen indít eljárást az unió. Teszi ezt egy 2013-as adatsor alapján, miközben ugyanabban a világbanki felmérésben léteznek ennél frissebb adatok is, de azok már egészen mást mutatnak.

Tavaly 16,6 milliárd forint közpénz vándorolt a kormánymédiához társadalmi célú reklámként

Öt hónapba telt, mire a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodával eljutottunk odáig, hogy megmutatták, mennyit költöttek 2022-ben a társadalmi célú reklámként futó kampányokra, és hol jelentek meg ezek a hirdetések. Az állami milliárdok legnagyobb része a kormányközeli médiánál landolt, de kapott belőle a Blikk, a Népszava, az ATV és az RTL is.

Tűzifa-kiviteli tilalom magyar módra – úgy tilos, hogy továbbra is szabad, és ki is viszik

„Itt az újabb rendkívüli intézkedés: tilos kivinni tűzifát az országból” című közleményben jelentette be Nagy István agrárminiszter augusztus 9-én, hogy „a háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is.” A hírt a magyar sajtó nagy része, jobb- és baloldalon is, nagyjából szó szerint, hasonló címmel átvette. Az augusztus 9-én elfogadott kormányrendelet azonban egyrészt nem tiltotta meg a tűzifa kivitelét Magyarországról. Másrészt az Átlátszó által kikért, illetve a KSH-tól letöltött adatok szerint sincs szó a kivitel tilalmáról, hiszen a kormányrendelet elfogadása óta is zajlik a faanyagok exportja, az illetékes hivatalok tudtával.

A járvány alatt is milliárdokat lehetett keresni a kormánypropagandával

Rogán Antal minisztériuma a pandémia kezdete óta több mint 50 milliárd forintért üzent a lakosságnak, ennek pedig ezúttal is Balásy Gyula cégei voltak a haszonélvezői.

Egy ábrán a NER üzleti működése

Egy csoport, amelynek bevétele az állami megrendeléseknek köszönhetően hat év alatt hatezerszeresére nőtt, majd négy év alatt 3 százalékára csökkent.

Nyolc év alatt 70 milliárdot költött a kormány önfényezésre és rettegtetésre – infografikák

Az idősoros adatokból az látszik, hogy a kormány egyre többet és többet költ sikerkommunikációra és valamiellenes kampányokra, a Miniszterelnökség legkedveltebb kiadói, az állami hirdetések kedvezményezettjei pedig ma már egytől-egyig kormányközeli tulajdonban vannak, kivéve a Simcsika-helyettesítő plakátcéget, a francia JCDecaux-t.
Találatok: [9]  Oldalak:   1