language

Intézmények:

Miniszterelnökség highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Nemzeti Táncszínház highlight_off

Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség Magyarországon a miniszterelnök munkaszervezete. Élén Lázár János állt 2012-től 2014-ig a miniszterelnökséget vezető államtitkárként, azt követően miniszterelnökséget vezető miniszterként. 2018. május 18-ától, a negyedik Orbán-kormány megalakulásától a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely vezeti.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Mind többe kerül a vári költözés

A jelenlegi tervek szerint több mint 55 milliárd forintba kerül a Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Belügyminisztérium (BM) budai Várba való költöztetése. A pontos kiadások egyelőre nem ismertek, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy a tárcák költöztetése, valamint az épületek felújítása három évig tart majd, és évente legalább 10-15 milliárdos költségvetési kiadást jelentenek. Ez az összeg azonban még lényegesen nőhet.

Egymilliárdhoz jutott az államtól Rogán szomszédja

Az államadósság Kezelő Központ Zrt. több mint 400 milliót, míg a Miniszterelnökség csaknem ugyanennyi pénzt hagyott a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szomszédjának érdekeltségi körébe tartozó cégcsoportnál.
Találatok: [3]  Oldalak:   1