language

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Közpénzből vásárolt telket az eladósodott tatai önkormányzat

Az atlatszo.hu birtokába került szerződés tanúsága szerint a tatai önkormányzat közpénzből segített meg többször egy tisztán magánkézben lévő vállalkozást azzal, hogy a cég által működtetett ipari parkban telket és közművet vásárolt több mint 200 millió forintért. Az önkormányzat szerint ez a város érdekeit szolgálja.

Wieszt kilép, de marad

Nemcsak felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista Wieszt János, hanem kilép a Fővárosi Közgyűlés és a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-frakciójából is. Önkormányzati képviselői mandátumáról és az általa viselt tisztségekről ugyanakkor nem mond le.

Sikkasztott az edzőtábor volt vezetője

A Tatai Edzőtábor volt vezetőjét, Orbán Istvánt 50 millió forintot meghaladó összegű károkozással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte a szervezet sajtószóvivője hétfőn.

Számviteli bűncselekmény gyanúja Tatán

A számvitel rendje megsértésének bűncselekménye gyanújában nyomoz a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság a Tatai Honvéd Atlétikai Club (THAC) sportlétesítményének eladása, illetve a klub létesítményeinek felújítása ügyében – mondta el a Magyar Hírlapnak Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség szóvivője.

Összejátszottak az MSZP-s igazgatóval?

Lázár Ottó létesítményvezető-helyettest és Horváth Noémi gazdasági vezetőt is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Orbán István, a Komárom-Esztergom megyei MSZP volt alelnöke, a tatai edzőtábor korábbi igazgatójának ügyében.

Vádemelés ötvenkétmilliós károkozás miatt

Ötvenkétmillió forintos károkozás: hűtlen kezelés, ötrendbeli vesztegetés, háromrendbeli sikkasztás és egyrendbeli csalás megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolt tegnap Orbán István, a tatai edzőtábor volt MSZP-s igazgatója a város lemondott önkormányzati képviselője ügyében indított nyomozás lezárásaként a rendőrség.
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>