language

Személyek:

Molnár Gyula highlight_off

Intézmények:

Öböl XI. Kft. highlight_off

Molnár Gyula

Molnár Gyula (Budapest, 1961. augusztus 17. – ) magyar politikus, 1994 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője, 2002-től 2010-ig Budapest XI. kerületének polgármestere, 2016 júniusától az MSZP elnöke. Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007 őszén büntető feljelentést tett a Lágymányosi-öböl privatizációja és a Hadik kávéház ügyében. Az ügyészség három évvel később, közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt nagy TV-nyilvánosság előtt meggyanúsította Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester mellett Molnár Gyulát. Később aztán mind az öböl-ügyben, mind a Hadik-ügyben lezárták a nyomozást, a telekeladás ügyében indított perben pedig első fokon, 2012 szeptemberében felmentő ítélet született. 2013 októberében 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 2014 májusában a jogerős másodfokú ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte és felmentette Molnár Gyulát a hivatali visszaélés vádja alól. Az ítélet jogerős. (Wikipédia)

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Vádat emeltek Molnár Gyula és Lakos Imre ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség tegnap vádat emelt Molnár Gyula volt XI.kerületi szocialista polgármester és Lakos Imre korábbi SZDSZ-es alpolgármester ellen hivatali visszaélés miatt - írja a Magyar Nemzet.

Hivatali visszaélés a vád a volt újbudai polgármester ellen

A Magyar Nemzet szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt egy volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszása miatt Molnár Gyula, Lakos Imre és egy ügyvéd ellen.

Vádlottak Újbuda volt vezetői

Hivatali visszaélés bűntette miatt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt MSZP-s polgármestere, Lakos Imre korábbi SZDSZ-es alpolgármester és egy ügyvéd ellen vádat emelt csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség egy volt önkormányzati ingatlan pályázat nélküli magánkézbe juttatása ügyében – tudtuk meg. A szocialista politikus, aki jelenleg fővárosi képviselő, állítja: kifejezetten büszke a kerület korábbi vezetésének tetteire.

Vádemelési javaslat Borsa Gyula ellen

A Nemzeti Nyomozóiroda az Index információi szerint vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást Borsa Gyula, az Infopark Zrt. volt vezérigazgatója ellen. Hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Molnár Gyuláék ügyének homályos pontjai

Az Újbuda hivatali visszaéléssel meggyanúsított volt vezetőinek ügyének középpontjában álló ingatlan – a hvg.hu tudomása szerint – földhasználati joggal volt terhelve, ami azonban egy külsős, magántulajdonban lévő bt.-nek kedvezett.

Érdekes: egy év alatt értek ki az ügyészek Újbudára?

Egy ügyészségi dokumentum szerint a Fővárosi Főügyészség már több mint egy évvel a helyhatósági választások előtt indokoltnak tartotta Molnár Gyula volt újbudai polgármester és alpolgármestere, Lakos Imre gyanúsítotti kihallgatását egy Budafoki úti ingatlan ügyében.

Kegyelemdöfés lehet az ingatlanügy a legnagyobb kerület MSZP-s urának

Az ügyészség egy telek eladásakor elkövetett szabálytalanságokra hivatkozva gyanúsítottként akarta meghallgatni a budapesti XI. kerület polgármesterét, Molnár Gyulát, de ő nem jelent meg az ügyészek előtt. Molnár helyettese az [origo]-nak azt mondta, részletes valomást fog tenni az ügyben.

Molnár Gyulát nem találták az ügyészek, hétfőn lesz a kihallgatása

Pár nappal az önkormányzati választások előtt Lakos Imre újbudai alpolgármester és Molnár Gyula, a XI.kerület szocialista vezetője ellen is eljárást indított az ügyészség a Lágymányosi öböl egyik ingatlaneladásával kapcsolatban.

A Fidesz örül Lakos Imre meggyanúsításának

A XI. kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnöke, Schneller Domokos komoly eredménynek tartja Lakos Imre alpolgármester keddi meggyanúsítását.
Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>