language

Akták:

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség highlight_off

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
13.000.000.000 Ft

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség

A Központi Nyomozó Főügyészség az egykori moszkvai Kereskedelmi Képviselet 17 ezer négyzetméteres épületének értékesítésével kapcsolatban 2013 májusában emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett gyanújával Székely Árpád volt moszkvai magyar nagykövettel szemben. Továbbá Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatóját valamint az MNV Zrt. három volt munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolással, vádolta a Főügyészség. A vagyonkezelési kötelezettség megszegése nyomán az adatok alapján a magyar államot mintegy 80 millió dollár –mintegy 17 milliárd forint – vagyoni hátrány érte. Mindeközben az orosz hatóságok szerint az orosz állam kára a túlárazott vásárlás miatt 72 millió dollár – ennyivel drágábban vette meg az orosz állam, mint amennyiért a magyar eladta - ami alapján büntetőeljárás folyik Oroszországban is. 2017. márciusában jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Emelkedő tétek - Elszámoltatás

Az elszámoltatás első körében felderített kár mértéke a Fidesz szerint 100 milliárdos nagyságrendű. A két korábbi kormányfő is célkeresztbe került, az esetleges büntető eljárások végképp padlóra küldhetik az MSZP-t az önkormányzati választások előtt.

Állami vezetőket hallgatnak ki a moszkvai ingatlaneladás miatt

Több szálon nyomoz a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt a Központi Nyomozó Főügyészség - mondta az [origo]-nak a nyomozást vezető főügyész. Az ügyészség gyanúja szerint a valós árnál olcsóbban adhatták el az állami ingatlant, az eladás során pedig magánokirat-hamisítás történhetett.

Tisztázatlan úton került az államhoz a 3,5 moszkvai milliárd minden forintja

Állami hivatalok folyosóin már évekkel ezelőtt arról suttogtak az [origo] információi szerint, hogy furcsa körülmények között került a kincstárhoz a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet árának egy része. Az épületet 2008 végén adták el 3,5 milliárd forintért, de a vételárat már az adásvételi szerződés aláírása előtt hónapokkal átutalta a vevő.

Kétmillió dollár hiányzik a moszkvai vételárból

Egy külügyminisztériumi jelentés és egy 2008 márciusi szerződés szövege szerint is fizetett 2,3 millió dollár előleget a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületéért az azt megvásárló cég, a pénznek azonban semmi nyoma.

Homályos üzleteket köt az állam egy orosz oligarchával

Dísztojásokkal kedveskedett Putyinnak, többször meggyűlt a baja az orosz állambiztonsági szolgálattal és benne van az egyik legnagyobb orosz olajtermelő cégben Viktor Vekszelberg, aki többször kötött homályos üzletet a magyar állammal.

Erőszakos oroszoké lett a moszkvai ingatlan

A Külügyminisztérium belső vizsgálata megerősítette, hogy két szerződés született a zavaros körülmények között eladott moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet értékesítéséről, személyi felelősséget azonban nem állapított meg.

Hűtlen kezelést gyanít az ügyészség a moszkvai ingatlanügyletben

Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladását, amelynek zavaros körülményeit már az Állami Számvevőszék is kifogásolta.

Kétszer írta alá a nagykövet a moszkvai ingatlan eladását

Két szerződés is készült a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásáról, amelynek körülményeit az ügyészség is vizsgálja - állította az [origo]-nak Székely Árpád korábbi moszkvai magyar nagykövet. .

Tele van hajmeresztő titkokkal a moszkvai ingatlaneladás az MNV szerint

Több megmagyarázhatatlan lépés kísérte a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet 3,5 milliárd forintért eladott épületének értkesítését - állítja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellenőrző bizottságának az [origo] birtokába került előzetes jelentése.

Nincs nyoma a milliárdokról döntő szerződésnek

Belső vizsgálat folyik a Külügyminisztériumnál a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet eladása miatt. Az ingatlan későbbi vevője hónapokkal azelőtt utalta át a magyar államnak az épület árával megegyező összeget, hogy az ingatlan eladására egyáltalán pályázatot írtak volna ki.
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3