language

Akták:

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség highlight_off
13.000.000.000 Ft

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség

Moszkvai kereskedelmi kirendeltség

A Központi Nyomozó Főügyészség az egykori moszkvai Kereskedelmi Képviselet 17 ezer négyzetméteres épületének értékesítésével kapcsolatban 2013 májusában emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett gyanújával Székely Árpád volt moszkvai magyar nagykövettel szemben. Továbbá Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatóját valamint az MNV Zrt. három volt munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolással, vádolta a Főügyészség. A vagyonkezelési kötelezettség megszegése nyomán az adatok alapján a magyar államot mintegy 80 millió dollár –mintegy 17 milliárd forint – vagyoni hátrány érte. Mindeközben az orosz hatóságok szerint az orosz állam kára a túlárazott vásárlás miatt 72 millió dollár – ennyivel drágábban vette meg az orosz állam, mint amennyiért a magyar eladta - ami alapján büntetőeljárás folyik Oroszországban is. 2017. márciusában jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Tátrai meghallgatná Medvegyevet

Tátrai Miklós harmadrendű vádlott szerint koncepciós vádak alapján folyik az eljárás a moszkvai ingatlanügyben, és csak az a célja, hogy a közvéleményt manipulálják.

Csak Orbán évértekelője miatt csaptak le a Kerki-ügyben?

Tátrai Miklós harmadrendű vádlott szerint koncepciós vádak alapján folyik az eljárás a moszkvai ingatlanügyben, és csak az a célja, hogy a közvéleményt manipulálják.

Székházpanama: tagadta bűnösségét a volt nagykövet

Tagadta bűnösségét a moszkvai ingatlanügy elsőrendű vádlottja, Székely Árpád volt moszkvai magyar nagykövet szerdán, a büntetőper második tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszéken.

Kompenzációt kaphat a sukorói telekcsere jogtanácsosa

Az állami vagyonkezelő korábbi munkatársát, Császy Zsoltot az elmúlt években számos ügyben elővették gyanúsítottként. A strasbourgi emberi jogi bíróság most azonban a magyar államot kötelezte kártérítésre. Igaz, csak egy részletkérdésben és még csak első fokon.

Igazságszolgáltatás kampánymódban - Jogászszemmel

Négy nappal az önkormányzati választások előtt kezdték meg újra a moszkvai külkereskedelmi képviselet eladása miatt indított büntetőpert a volt moszkvai nagykövet és társai ellen. A 2013 májusában emelt vád szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést és más, ehhez kapcsolódó bűncselekményeket követtek el.

Moszkvai ingatlanügy: a váldottak szerint nem törvényes a vád

Megkezdődött a moszkvai ingatlanügyben indult per. Az ügyészég jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, és más bűncselekményekkel vádolja a volt moszkvai nagykövetet, és 6 társát. Egy, a magyar állam tulajdonában lévő moszkvai ingatlan szabálytalan eladása miatt indult az eljárás. A vádlottak és védőik szerint a vád nem törvényes, a bíró azonban nem szüntette meg az eljárás. A vádlottak fellebbeznek.

Moszkvai ingatlanügy: ősszel kezdődhet a tárgyalás

2014 őszén kezdődhet a tárgyalás a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán. Az ügyben Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot és Horváthné Fekszi Mártát is megvádolták.

Moszkvai magyar ingatlanügy: a vádlottak szerint hamisak a főügyész állításai

Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult nyílt levélben a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése ügyében megvádolt Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós és Császy Zsolt, az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben „hamisnak és manipulatívnak” minősítve Keresztes Imre főügyész állításait, egyúttal sürgetve, távolítsák el a beosztásából.
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>