language

Helyek:

Miskolc highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Egymilliárdot bukik Miskolc a lefújt beruházás miatt

Az eredeti tervek szerint már két éve át kellett volna adni a miskolci Science múzeumot és művészeti központot az egyetemváros fűtőművének helyén. Miskolc tegnap visszalépett a beruházástól, s ez egymilliárd forintjába „fáj”.

Mindenkinek érdeke, hogy megoldódjon ez a kacifántos ügy

Jelentős közüzemi számlatartozást halmozott fel az Ikeron Zrt., ám a miskolci Búza téri piac többségi tulajdonosa a mindössze 33 százalékos tulajdonrésszel rendelkező helyi önkormányzat vezetésétől várja a megoldást. Amennyiben a borsodi megyeszékhely állná a teljes cechet, akkor a koalíció közvagyon hűtlen kezelését valósítaná meg.

Kriza Ákos: Még a csapokból is pénz folyt el Miskolcon

Kriza Ákos, Miskolc kormánypárti polgármestere állítja: az előző önkormányzat vezetése saját cégein keresztül trükközött, pazarlóan gazdálkodott a borsodi megyeszékhely közpénzeivel. Az X-Centrum Kft.-t említette egyik példaként, amelyet Bernáth Attila, az MSZP helyi választmányi elnökének cége vásárolt meg.

Hűtlen kezelés gyanúja Miskolcon is

Feljelentést tesz a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportja a szocialisták ellen, mert a kormánypártiak 2005-ben zárt ülésen, sürgősséggel, ám nyilvános pályáztatás nélkül döntöttek a miskolci Hősök tere egy részének eladásáról.

Százmilliók a miskolci szocialisták kampánycégének?

Simon Gábor, a miskolci villamosberuházás miniszteri biztosának vezényletével Káli Sándornak, a borsodi megyeszékhely polgármesterének is kampánytanácsokat adó céget hirdették ki a 30 milliárdos villamosprojekt kommunikációs tendere győzteseként.
Találatok: [10]  Oldalak:   1