language

Intézmények:

Noveco Invest highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Leisztingert zsarolással vádolja két üzletember

Négyen is Leisztinger Tamás üzletemberre vallottak egy ingatlanos zsarolási ügyben, amelyben több mint egy éve felfüggesztette, az elmúlt napokban azonban újraindította a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Vádemelési javaslat Borsa Gyula ellen

A Nemzeti Nyomozóiroda az Index információi szerint vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást Borsa Gyula, az Infopark Zrt. volt vezérigazgatója ellen. Hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Wieszt János és az Infopark-ügy

A dél-budai Infopark ingatlanügyei kapcsán korábban már egy zsarolásgyanús esetben is emlegették a most kenőpénzbotrányban érintett újbudai MSZP-s politikus, Wieszt János nevét.
Találatok: [3]  Oldalak:   1