language

Intézmények:

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [935]  Oldalak:   <<  <  81 82 83 84 85 86 87 88 89 90   >  >>

Újra megpróbálja leállíttatni Hunvald fizetését a Fidesz

Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció ismét kezdeményezni fogja, hogy ne kapja meg havi fizetését a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő polgármestere, Hunvald György. Az erről szóló javaslatot pénteken leszavazta a kerületi képviselő-testület.

Továbbra is jár Hunvald Györgynek az alapilletménye

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Főügyészek az előszobában

A fővárosban harminckét terézvárosi ingatlan ügyében egyesítették a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Zuschlag-per: nem nézte meg a főváros, mire költ több tízmilliót

Csak papíron ellenőrizte a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága, hogy az általa évente pályázatokra kiosztott 80-100 millió forintból mi valósult meg. Erről Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke beszélt tanúkihallgatásakor a Zuschlag-perben.

Viccet csinált a média a Zuschlag-perből

Nem ellenőrizte a főváros városrendészeti bizottsága a pályázatok megvalósítását - vallotta Danielisz Béla. A tanú szerint a perről megjelent tudósítások miatt "a közbiztonság tekintélye" szenvedett csorbát, mert tudatos ferdítések jelentek meg a médiában.

Szeptemberi fizetését is megkaphatta Hunvald

Pár nappal ezelőtt szeptemberi fizetését is átutalta az erzsébetvárosi önkormányzat az előzetesben lévő Hunvald György polgármesternek az RTL Híradójának értesülése szerint.

Egykori rakétabázis miatt lövik egymást Fóton

Hűtlen kezelés gyanújával folytat eljárást a Pest Megyei Főügyészség egy fóti ingatlan ügyében. A feljelentést Mádly Zsolt fideszes polgármester tette, miután véleménye szerint az egykori, katonai rakétabázis helyén visszás körülmények között épülne lakópark.
Találatok: [935]  Oldalak:   <<  <  81 82 83 84 85 86 87 88 89 90   >  >>