language

Intézmények:

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [152]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Két és fél év börtönre ítélték el Weiszenberger Lászlót

Két és fél év letöltendő börtönre ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság (LB) a pályázati pénzek "lefölözésével" vádolt volt kiskunhalasi MSZP-s képviselőt, kezdetben a Zuschlag-üggyel összefüggésbe hozott Weiszenberger Lászlót. Ezzel megerősítette a korábbi, csupán befolyással üzérkedés miatt kiszabott másodfokú ítéletet. A hivatalos személyként visszaélés vádját ugyanis az LB sem látta bizonyítottnak.

Gyorsan kellett felvenni Pálffy nejét

Pályázat nélkül kapott állást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) háttérintézményétől Pálffy István KDNP-s képviselő felesége.

Felkészülten támadta a bíróságot Zuschlag János

Két hét múlva hirdeti ki ítéletét a Zuschlag-perben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla, amely tegnap meghallgatta a volt MSZP-s politikust is. Az elsőrendű vádlott szerint az elsőfokú bíróság tévesen hozta meg ítéletét, rajta pedig nem lehet számon kérni az elmúlt húsz év összes bűnét

Húsz év bűne Zuschlagon

Élesen bírálta Zuschlag János az utolsó szó jogán elmondott beszédében az ellene hozott első fokú ítéletet és az ügyészségi vádakat tegnap a Szegedi Ítélőtáblán: cáfolta a bűnszervezeti elkövetést is és mint mondta: az ellene beszélő tanúk sem említettek túl sok konkrétumot.

Zuschlag-per: az ügyvéd szerint nem volt bűnszervezet

A rossz pályázati rendszer miatt kaptak első fokon súlyos ítéleteket Zuschlag János és társai, de a kiszabott büntetés nem áll arányban a bűncselekmények tárgyi súlyával - így érvelt védőbeszédében Zuschlag János ügyvédje.
Találatok: [152]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>