language

Intézmények:

Kulcsszavak:

tanulmányírás highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

4,6 milliárdot adott a kormány tanulmányokra

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány hivatali visszaélést követett el azzal, hogy 2002 és 2007 vége között több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki szakértőknek és cégeknek olyan tanulmányokért, amelyek tartalma nem áll arányban ezzel az összeggel.

Köztisztviselők a kampányban: MeH-mesterek

Horn Gyula az MSZP kampánynyitó nagygyűlése előtt felajánlotta a párt képviselőjelöltjeinek a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) segítségét. Olyan anyagokat, információkat ígért a sok-sok szocialista jelöltnek, melyek hasznosíthatók a választási küzdelemben. A kormányfő létrehozott egy stábot a MeH-ben, amely az ellenzéki politikusok nyilatkozatait, az ellenzéki pártok dokumentumait gyűjti és értékeli a kampány háralévő heteiben. Az erről szóló hír megjelenése után Kiss Elemér államtitkár sajtófigyelésnek minősítette a MeH-ben folyó kampánymunkát.
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4