language

Intézmények:

Akták:

Zsolnay-ügy highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Zsolnay-ügy

Zsolnay-ügy

A pécsi Zsolnay-gyár korábban megmentőként ünnepelt szír-svájci többségi tulajdonosa, Bachar Najari szerint egy fideszes érdekkör el akarta venni tőle a porcelánmanufaktúrát. A pécsi városvezetés 2016 júniusában kezdett ügyeskedni a Zsolnay-gyár körül. 2016 áprilisában a NAV szállt ki a Zsolnayhoz, és azt közölte az adóhivatal, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást. A pécsi önkormányzat erre egy közleményben úgy reagált, hogy “mi már nem lepődünk meg semmin, hiszen már korábban is voltak félelmeink”, és talán végre megérti mindenki, hogy miért volt szükség a gyár védettség alá helyezésére.Május 18-án a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta a Zsolnay 433 millió forintos hitelét, és innentől kezdve felgyorsultak az események.

 

Azonban hiába hozták létre az önkormányzati Ledina Kft.-t 120 ex-zsolnays dolgozóval, és az MFB hiába adta el a Zsolnay banki tartozását a Fidesz-közeli WHB-nak: felszámolással sem tudták megszerezni a gyárat, mert Bachar Najari kifizette a közel 400 milliós követelést. A terv Pécs jogi képviselője, Szabó Iván szerint az volt, hogy a WHB feltőkésíti az önkormányzati Ledina Kft.-t, amely majd üzemelteti a felszámolás alá került Zsolnay-gyárat. A többségi tulajdonos, Bachar Najari azonban kifizette a Zsolnay tartozását, a WHB tulajdonosa, Paár Attila pedig a botrány miatt kihátrált az együttműködésből. A WHB egyébként cáfolja Szabót: azt állítják, hogy nem volt kapcsolatuk a Ledinával, és csak befektetési céllal vették meg a Zsolnay banki tartozását. (forrás: Átlátszó.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Az utolsó nagy MSZP-mutyi - Szili nem akadályozta meg

Hiába keringett a hír, hogy Szili Katalin képes lesz visszafogni a pécsi ügyvezető alpolgármester utolsó nagy privatizációs akcióját, a város közgyűlése ma elfogadta, hogy egy máltai strandra bejegyzett postafiókcég leányvállalatához kerüljön a patinás Zsolnay-gyár.

Pécs-Málta-tengely

Egy máltai strandra bejegyzett postafiókcég leányvállalatának készül eladni a Zsolnay-gyár irányítási jogát a pécsi önkormányzat - még a májusi polgármester-választás előtt.
Találatok: [2]  Oldalak:   1