language

Kulcsszavak:

műemlékvédelem highlight_off

Intézmények:

Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Úgy döntött a kormány 2015-ben az NGM Várba való költöztetéséről, hogy semmilyen költségszámítás nem készült

A “Vár-projektről” a mai napig igen kevés adat került napvilágra, miközben a vele párhuzamosan zajló Liget-projekt sokkal nagyobb figyelmet kap. Pedig a “Vár-projekt” kormányzati becsült költsége 200 milliárd forint, hangsúlyozottan becsült költsége, ami közel egyenlő a Liget-projekt 250 milliárdos árával.

Tízmilliárdból kezdik építeni az NGM új épületét

A pályázók versenyében 70 százalékban az árajánlat számít, az NGM most azzal számol, hogy az első ütemet megússzák nettó 9,8 milliárd forintból – ugyanakkor az építőipar túlterhelése miatt könnyen lehetséges, hogy magasabb ajánlatok érkeznek majd a kivitelezésre. A közbeszerzési kiírásból az is kiderül, hogy az első ütem legalább 1,5 évet vesz igánybe, ami azt jelenti, hogy még évekig nem költözhet be a NGM régi Pénzügyminisztériumi épületébe.

Feljebb és feljebb, bármi áron

A kormány szokása szerint titkolná, mi és mennyiből történik a Várnegyedben, mi azonban megpróbáltuk összeszedni, amit eddig lehet tudni az átalakulásáról.

Milliárdos felújítással csinálnak helyet a Magyar Corvin-lánc Irodának

A kormány támogatja, hogy a Hermina út 45. szám alatti Róheim-villában helyezzék el a Magyar Corvin-lánc Testületet és a Magyar Corvin-lánc Irodát. Előtte felújítanák a műemlék épületet, összesen 1 milliárd forintból.
Találatok: [4]  Oldalak:   1