language

Kulcsszavak:

műemlékvédelem highlight_off

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Tönkrement orgona, beázott mennyezet – elbarmolták a műemlék templom felújítását Tiszaföldváron

A tiszaföldvári, műemléki védettségű református templom belső részében óriási károk keletkeztek a szakszerűtlen tetőfelújítás miatt. A fapadok eláztak, a frissen festett kazettás mennyezetet foltok borítják, az orgona játszóasztala is látott már szebb napokat. A több mint 200 éves épületnek 2020-ban kezdték el a felújítását, amihez bruttó 163 millió forint állami támogatást kaptak. A legolcsóbb ajánlatot tevő vállalkozó kezdett neki a projektnek, akin kifogott a munka. A tető hónapokig ázott, mert új nejlonra sem volt pénz. Az eredeti tervek szerint a felújítást 2021 nyarán kellett volna befejezni, de még mindig nem nyitották meg a templomot a hívők előtt.

Mészárosék családi cége újíthatja fel a veszprémi Várbörtönt is, ha lesz rá pénz

Két hónapja írtuk meg, hogy úgy tűnik, házon belül osztogatják a pénzt és a megbízásokat az Európa Kulturális Fővárosa 2023 beruházásoknál. A most megjelent legújabb közbeszerzés sem cáfolja ezt: a korábban is taroló VEMÉV-SZER Kft. ezúttal a Mészáros család cégével, a FEJÉR-B.Á.L Zrt.-vel nyert el egy megbízást. A két vállalatnak a veszprémi Várbörtön Múzeumot kell felújítania közel félmilliárd forintér
Találatok: [2]  Oldalak:   1