language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1071]  Oldalak:   <<  <  68 69 70 71 72 73 74 75 76 77   >  >>

Felmentették Molnár Csabát

Az ügyész szerint az ítélet megalapozatlan A Fővárosi Bíróság csaknem öt évvel a vádbeli elkövetés után felmentette az ellenük felhozott vádak alól Molnár Csaba volt rendőr alezredest, a brókerbotrány egykori főnyomozóját és korábbi beosztottját. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Molnár Csaba ötödször is ártatlan

Néhány sütiért, az utolsó szakértői vizsgálat szerint 1500 forint értékű ajándékért játszott össze a korábbi, mára teljesen megdőlt vád szerint Molnár Csaba volt alezredes, a Kulcsár Attilát Bécsben elfogó, majd az ellene folyó nyomozást irányító volt rendőr.

Felmentették Molnár Csabát

Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság, illetve a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön felmentette Molnár Csaba egykori rendőr alezredest, a Kulcsár-féle brókerbotrány korábbi főnyomozóját, illetve akkori helyettesét, Bacsi Jánost az ellenük hivatali visszaélés, illetve közokirat-hamisítás miatt emelt vádak alól.

Választás előtt ne lenne korrupció?

A rendőrök, a magas státuszúak és a büntetést elkerülni vágyók - egy felmérés szerint Magyarországon ők a legkorruptabbak. A Corvinus Egyetem kutatása érdekes eredményeket is hozott, a többi mellett azt, hogy választási évben lényegesen kevesebbszer számol be a sajtó korrupciós ügyekről, mint máskor. Az inforadio.hu a tanulmányt összegezte.

Az önkormányzatoknál és a rendőrségen van a legtöbb korrupt ember

A korrupció Magyarországon intézményesülni látszik, azaz már szervezetek is létrejönnek abból a célból, hogy kiszolgálják azt - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológiai és Társadalompolitikai Intézetének Korrupciókutató-központja által végzett kutatásból.
Találatok: [1071]  Oldalak:   <<  <  68 69 70 71 72 73 74 75 76 77   >  >>