Ha Simicska Lajos Orbán Viktor gazdasági jobbkeze, akkor Simicska jobbkeze Nyerges Zsolt. A két üzletember beton-, gáz, és informatikai birodalmat épít, a központ a Közgép Zrt.. A hátország pedig mára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lett, hiszen Nyerges testvére, Nyerges Attila néhány hete lett főtanácsadója a Simicska emberének tartott új miniszternek, Németh Lászlónénak.
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nem sokat teketóriázott, hamar igazolta jó hírét, amit még az sem tudott lerontani, hogy kicsit kínosan bár, de kiderült, nincs diplomája. Ennek aztán ilyen vészterhes időkben megvan az az előnye, hogy nem lehet megvádolni – természetesen alaptalanul és méltatlanul – szakdolgozatának esetleges plagizálásával.
A szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Nyerges Zsolt korábban állatorvosként dolgozó testvére, Nyerges Attila politikai főtanácsadó lett az új fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné mellett - értesült az [origo] a kinevezést ismerő forrásokból.
Olyan céggel kötött szerződést az NFM felügyelete alatt álló Regionális Fejlesztési Holding, amelynek az egyik vezetője korábban a Fidesz kommunikációs igazgatója volt. A szerződést emellett az NFM helyettes államtitkárának unokaöccse kötötte meg.
Miközben az ország szegénységgel leginkább sújtott északkeleti vidékén lassan ennivalóra sem jut, a kormánypártok pofátlanul szórják a pénzt, persze saját magukra – állítja az MSZP.
Öltözködési tanácsok százezerért, milliós csapatépítés, tízmilliós jogi tanácsadás - csak néhány a 2011-es kormányzati szerződések közül, amelyeket „külsős" cégekkel kötöttek a minisztériumok.