language

Intézmények:

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Győztünk: kiadják a földbérlők titkolt listáját

Győzött a Blikk! Úgy tűnik, nemsokára megtudhatjuk, hogy kik használhatják azokat az állami földeket, amelyeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályáztatás nélkül adott ki művelésre eddig ismeretlen személyeknek és cégeknek. Hatalmas területről, 34 ezer hektár földről van szó.

Hortobágy: Ajándék pénz az államtól

Szeptemberben hozta nyilvánosságra a Hortobágyi Nemzeti Park az általa meghirdetett földbérletpályázatok eredményeit. Az érintett földek egy részét, több ezer hektárnyi gyepet már januárban is meghirdettek, majd az akkori kiírást, miután a pályázók már jelentős munka- és költségráfordítással elkészítették a pályázataikat, márciusban indoklás nélkül visszavonták.

Akár vasvillával is megvédi a földjét

Ha kell, erőszakkal is megvédi Gál Ferenc bábonymegyeri őstermelő a háza mögött húzódó másfél hektár állami földet, amennyiben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) – a bírósági ítéletet végrehajtva – vissza próbálja venni tőle az említett területet. Ez derült ki azon a sajtótájékoztatón, amit az ellehetetlenített gazda csütörtökön tartott a Somogy megyei falu határában.

Nyergeséknek is jutott a titkolt állami földekből

Budapest — Fidesz-közeli nagyvállalkozók miatt titkolózik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA)? Az állami szerv helyett elkeseredett Fejér megyei gazdák szolgáltatták a Blikknek az első információkat arról, hogy kik is kaptak pályázat nélkül állami földeket hasznosításra. Az összesen 34 ezer hektárnyi földterületből több mint 1200 hektárnak, úgy tűnik, megvan a gazdája.

Hortobágyi földet kapott a Földalap helyi vezetője

A Hortobágyi Nemzeti Park 800 hektárnyi legelőre írt ki pályázatot. A legnagyobb nyertes a megyei földalapkezelő vezetője, volt fideszes képviselő, a kormány által nemrég elővett Hajdú-Bét ügy legismertebb károsultja, aki 2004-ben éhségsztrájkkal demonstrált a károsultak érdekeiért és Bajnai Gordon ellen. A pályázaton tíz évre elnyert föld évente több tízmilliós garantált bevételt jelent.

Földalap-per: jöhet a titkolt névsor

A Fővárosi Törvényszék első fokon ugyanis lapunk munkatársának, Kozák Dánielnek adott igazat, és kötelezte az NFA-t, hogy adja ki nekünk azoknak a nevét, akik pályázat nélkül kaptak használatba állami szántót vagy legelőt, a földek listájával együtt.

Lebuknak a földbérlő "csókos nyertesek"

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek nyilvánosságra kell hoznia a kormányváltás óta lezajlott állami földbérleti pályázatok pontszámait, értékeléseit és bírálatai lapjait. Fény derülhet az összes visszaélésre.
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>