Lapok: |
Levelet írt az Európai Bizottság, búcsúzhatnak az Erasmustól a fideszes irányítás alatt álló alapítványi egyetemek
Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava.
Novák Katalin gyakorlatilag csak a honvédségi repülőgépeket használja, ha hivatalos útra indul
A köztársasági elnök hivatalos látogatásain tizenkilencből csupán egyszer utazott menetrend szerinti járattal – tudta meg a Népszava.
Újabb orvos letartóztatását rendelték el az ortopéd cipőkkel elkövetett költségvetési csalás ügyében
Az orvos által kiállított vénnyel a gyártó cipőnként átlagban 50 000 forintos támogatási összeget igényelt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), amely összesen több mint 22 millió forintot utalt ki a cégnek.
Bizonyítottság hiányában lezárták a Híd a munka világába program ügyét, Farkas Flórián ünnepel
A Lungo Drom fideszes elnöke arról tájékoztatta szervezete képviselőit, hogy megszüntették a nyomozást a Híd a munka világába foglalkoztatási program ügyében. A hírt az ügyészség is megerősítette.
Vesztegetés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a csengeri örökösnő
P. Mária azt állítja, ő Kósa Lajosnak közvetített.
A Bálnától a biodómig – Elkészült a budapesti korrupcióról szóló jelentéstervezet
A munka jóval tovább tartott, mint azt előzetesen tervezték.
Korrupció miatt hallgatott ki az ügyészség egy Pest megyei polgármestert
Bűzlő szeméthegy lett az EU-s támogatásból: 4,5 milliárd forintot vonna el az OLAF Magyarországtól
Egy uniós támogatásból épült regionális hulladékgazdálkodási hálózat felépítését vizsgálta meg az Európai Csalás Elleni Hatóság (OLAF) és a most közzétett jelentésében mintegy 11 millió euró – mai árfolyamon 4,5 milliárd forint – támogatás visszavonását javasolja.
Hárommilliárd forint jött, nyilvánosságra hozták a jelentést az MZP-féle mozgalomnak adott amerikai támogatásról
A Nemzeti Információs Központ a további vizsgálatokra hivatkozva csak a dokumentum egy részét hozta nyilvánosságra.
Ellenzéki kampányfinanszírozás külföldi támogatásai
Márki-Zay Péter
Páva Zoltán
Action for Democracy
Datadat GmbH
DatAdat Professional Kft.
Datapraxis OÜ
Gemius Hungary Adatfeldolgozó és Kutató Kft.
Mindenki Magyarországa Mozgalom Egyesület
Oraculum 2020 Kft.
adócsalás - költségvetési csalás
civilek
kampányfinanszírozás
nav-vizsgálat
pénzmosás
sikkasztás
támogatás
titkosszolgálat
A NAV elnöke kormánybiztosként felügyeli a területet, ahol mostohatestvére-üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő
Van benne kockázat és összeférhetetlenség, akadnak kétes esetek.
Lévai Tibor
Tiborcz István
Tiborcz Péter
Vágujhelyi Ferenc
Digitális Magyarország Ügynökség Zrt.
Magyar Államkincstár (MÁK)
NAS Kft.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság
Pénzügyminisztérium
Professzionál Zrt.
adatvédelem
csalás
informatika
közbeszerzés
nyugdíj
összeférhetetlenség
pályázat
rokonok