Lapok: |
|
Személyek: |
Papcsák Ferenc
Választás kontra Papcsák
Egyre nagyobb a nyomás a pártokon, ahogy közeledik az önkormányzati választás. A héten már a szavazó lapok is elkészültek. Ám a két vezető párt inkább vagdalkozik a Papcsák Ferenc körül kialakult helyzetben.
Papcsák arcátlan és pénzéhes
Az MSZP a a jogi szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok megváltoztatását kezdeményező törvényjavaslat előterjesztése miatt bírálja a kormánybiztost.
MSZP: ne két hiteltelen "briganti" vizsgálódjon!
Az MSZP szerint a Fidesznek hiteles embereket kellene keresnie a valódi elszámoltatáshoz.
Nem fut el a pozíciók elől Papcsák
Álláshalmozóként lehetne leginkább jellemezni az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosát. Papcsák Ferenc ugyanis nemcsak egy felügyelőbizottsági tagságáról felejtett el számot adni, hanem sok-sok más munkaköréről, tevékenységéről is.
Adós maradt az elszámoltatási kormánybiztos
Továbbra sem tisztázta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, hogy miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától.
Lukra fut Orbánék elszámoltatása?
Az igen aktív Papcsák Ferencen és Budai Gyulán kívül ugyan számtalan kormányzati és parlamenti szerv vizsgálja az előző kormányok "kétes ügyeit", mégis kevés eddig nem ismert csontváz került elő.
Kaszinóváros - Sukoró
Visszaélések a Design Terminál kialakításánál
Bajnai Gordon
Budai Gyula
Gyurcsány Ferenc
Orbán Viktor
Papcsák Ferenc
Ronald S. Lauder
Tátrai Miklós
Bajcsy-Zsilinszky Kórház
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Erkel Színház
In-Kal Security
Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
antikorrupció
átláthatóság
belföld
gazdálkodás
ingatlan
juttatás
kultúra - művészet
tanácsadás
ügyvédek
Bábolna
Komárom-Esztergom megye
Négymilliót vehetett fel Papcsák munka nélkül
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerint munkájának kettős üzenete van. Papcsák munkájának üzenete azonban igaz lehetne saját korábbi megbízatására is. A Fidesz-KDNP-s politikus a fővárosi közgyűlés delegáltjaként a most véget érő ciklusban tagja volt a fővárosi tulajdonú Bajcsy-Zsilinszky Kórház tulajdonosi felügyelő tanácsának.