language

Lapok:

Népszava highlight_off

Helyek:

Szekszárd highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Így mentik Tiborczot: inkább nem kérjük az EU-támogatást

Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.

Máris megérkeztek a kórházakba a költségvetési felügyelők

Munkába álltak a kormány megbízottai a kórházakban, amelyeket az ÁSZ és a szaktárca is vizsgál. Az ÁSZ is tovább vizsgálódik, és újabb kórházakban találta átláthatatlannak a gazdálkodást.

Fidesz-közeli cég főz a szekszárdi iskolásokra, nem a város sajátja

Az önkormányzat a saját cége helyett egy, az országszerte taroló Hungasthoz magánvállalkozás mellett döntött, amelyre sok panasz érkezett. Hadházy Ákos feljelentést tesz.

Tiborcz volt cégénél súlyos szabálytalanságokat tárt fel az OLAF

A Legfőbb Ügyészség megkapta az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) ajánlását, és azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fogja továbbítani - ezt az MTI tudatta a Legfőbb Ügyészség szóvivőjének közlése alapján.

Újabb kétes fideszes üzlet Szekszárdon?

Kétszáz millió forint közpénzt veszített a fideszes vezetésű Szekszárd önkormányzata egy olyan ügyleten, melynek kedvezményezettjei Horváth István polgármester barátjának cégei voltak - értesült a Népszava.

Nyomoznak a pécsi egyházmegye ügyében

Elrendelte a nyomozást a pécsi egyházmegyét érintő feljelentés kapcsán, Mayer Mihály pécsi püspök és az egyházmegye volt gazdasági igazgatója, Wolf Gyula katolikus pap ügyeiben a Baranya Megyei Főügyészség.

Elutasították a feljelentést a Gemenc Volán ügyében

Nem nyomoz a rendőrség a Gemenc Volán Zrt. fideszes érintettségű gyanús ingatlanértékesítése ügyében. A több ok miatt is gyanús tranzakció miatti feljelentést a hatóság bűncselekmény gyanújának hiányában utasította el, holott az ügylet többek szerint felvetheti a hűtlen kezelés, illetve csalás gyanúját.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>