Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Tóth Csaba nem tart a Poliptól
Paradox helyzet: miközben Tóth Csaba, az MSZP parlamenti képviselőjelöltje (zuglói pártelnök) figyelemre méltó támogatottsággal megméretteti magát a választás második fordulóján, addig el kell viselnie, hogy zuglói állampolgárok feljelentést tettek ellene bűnszervezet létrehozása, befolyással üzérkedés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Mercedes botrány: vizsgálódik az MNV Zrt.
A Daimler cég 22 országra kiterjedő korrupciós ügyletét vizsgáló hatóság szerint a "magyar szálon" a Mercedes buszokat eladó EvoBus Hungária Kft., és az azokat megvásárló Volánbusz társaság mellett több állami tisztségviselő is érintett az ügyben.
Szabadon engedték Regőczit
Megszüntette Regőczi Miklós házi őrizetét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és szabadlábra helyezték a BKV volt vezérigazgató-helyettesét.
Nincs "sötét" ügy a XVIII. kerületben
A XVIII. kerületi önkormányzat szerdai közlése szerint a testület és cégei által kötött szerződések minden esetben megfeleltek a törvényi előírásoknak, értékük arányban állt az elvégzett munkával, valamint a teljesítések rendben zajlottak, és azokkal mindkét fél elégedett volt.
Rágalmazásért feljelentik a BKV-t is
A hét második felében tesz újabb rendőrségi feljelentéseket a BKV, várhatóan mintegy tucatnyi újabb szerződést küldenek át bűncselekmény gyanúja miatt a hatósághoz - tudtuk meg.
Páva perli a Magyar Nemzetet
Több tíz- vagy akár százmillió forintot szórt el a kabinet arra, hogy saját holdudvarát, a haverokat, üzlet-, politikustársait jól kistafírozza - jelentette ki tegnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint ez derült ki a párt írásbeli kérdéseire adott kormányzati válaszokból.
BKV: versenyhivatali eljárás indul
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a BKV felügyelőbizottsága (fb).
Nyomoznak a BKV-nál
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV külső cégekkel kötött tanácsadói szerződéseinek ügyében - tudta meg a szombati Magyar Nemzet.
Igen az Egy-másért jelentésre
Aligha hihető, hogy a Happy End Kft. egykori tulajdonosa, Vermer András a Fidesz hatalomra kerülése esetén ne nyújtaná be a számlát azokért a tanácsokért, amelyeket – sajtóhírek szerint – a mostani népszavazási kampányban adott a kezdeményezőknek.