language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Felpörgött a pénzszivattyú

A fejlesztési minisztériumba ejtőernyőzött Németh Lászlóné nagy elánnal látott hozzá küldetéséhez és legfontosabb feladatának tekintette, hogy szinte azonnal duplájára 2,6 milliárdra, szükség esetén akár 3 milliárdra emelje a Fidesz vezető háttérembereihez és rajtuk keresztül Orbán Viktorhoz kötődő Századvég csoportnak korábban juttatott 1,3 milliárdos megbízást.

Kormányzati hátszéllel megy a szórakoztatás

Csak Fidesz-közeliek kerülhetnek a közmédia közelébe - ez derül ki azokból a szerződésekből, melyeket többszöri kérésünkre most megküldött lapunknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

Giró-Szász újabb buktája

Giró-Szász András kormányszóvivő valótlant állított az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor a Magyar Bírói Egyesületre fogta a bírák korai nyugdíjazásának ötletét- írja az MSZP közleményében. A szocialisták álláspontja szerint nem ez volt a legnagyobb valótlanság Giró-Szász állításai közül, kifejtik, hogy zsíros állami megrendelésekhez jutottak a hozzá köthető cégek, melyekről azt állította, hogy azt nyílt közbeszerzésen nyerték el.

Kérdőjelek az MVM-vezér körül

Bár a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. csupán az LMP lejárató kampányának tudja be az állami energiacég vezetőjét is érintő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásának sürgetését, egyre több a kérdőjel Baji Csaba körül.

Drága volt a Balsai-jelentés összejogászkodása

Több mint 21 millió forint közpénzbe került az Orbán-kormány elszámoltatási harcának legfontosabb célpontja, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségének felvetése a 2006 őszi események miatt.

"Budai Gyula nem szemorvos"

Csak tüzelik Havas Szófia amúgy sem kicsi harci kedvét a sorozatos kormányzati támadások. Az MSZP egészségügyi szakpolitikusának nevét az utóbbi hónapokban többször is gyanúba keverte az elszámoltatási kormánybiztos, de ő továbbra is biztos az igazában. Úgy látja, veszélyes ellenfélnek tarthatják, mert azon kevesek közé tartozik, akik nyílt színen bírálják a kabinetet, illetve annak politikáját.

Az eljárás Hunvald igazát bizonyítja

Az erzsébetvárosi ingatlanok ügyében nincs olyan bizonyíték, sem tanúvallomás, amely alapján el lehetne ítélni Hunvald Györgyöt - állítja a volt MSZP-s polgármester védője.
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>