Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Lemondott mandátumáról Hunvald György
Lemondott fővárosi közgyűlési képviselői mandátumáról Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke pénteken az MTI-vel.
Újabb gyanúsítások Hunvald ellen
Hivatali vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsította meg Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség.
A mentorprogram megy tovább
Az oktatási tárcától egyetlen fillér közpénz sem tűnt el - közölte a Népszavával a tárca azok után, hogy a Fidesz a minisztériumból "talicskában kitolt pénzekről" beszélt a parlamentben.
Silvio Berlusconi, az elnyűhetetlen
"Egy normális országban már régesrég lemondott volna a miniszterelnök", mondta az ismert olasz ügyvéd, Antonio Di Pietro. Történt ugyanis, hogy a milánói bíróság négy és fél évi börtönre ítélte David Millst, Silvio Berlusconi korábbi ügyvédjét, mert hamisan tanúskodott a kormányfő mellett.
Vádemelés Borsodban
Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke, Madzin Tibor ongai polgármester, valamint három, ingatlanberuházásban és -forgalmazásban érdekelt társuk ellen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Tovább nyomoznak a VI. és a VII. kerületben
Terézvárosban három hónappal hosszabbították meg a hivatali vesztegetés gyanúja miatt egy ingatlanügy kapcsán indított nyomozást, a szomszédos Erzsébetvárosban pedig további négy hónapig gyűjtheti a főügyészség a bizonyítékokat a vádemeléshez - tudtuk meg.
Nemzetközi felmérés a csúszópénzről
Csúszópénz fizetése egy-egy üzlet elnyerése érdekében megszokott gyakorlat az olyan feltörekvő nagy gazdaságokban, mint Kína, India vagy Oroszország.
Tíz évet is kaphat
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsít a rendőrség egy 54 éves budapesti felszámolóbiztost, aki felszámolói tevékenysége során több mint 34 millió forint kenőpénzt zsarolt ki az ügyfeleitől - közölte Samu László alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján szerdán Győrött.
Zsebre bírságolt két rendőr Nagyatádon
Azonnali hatállyal felfüggesztették munkájából azt a két nagyatádi rendőrjárőrt, akik a gyanú szerint augusztus 21-én a somogyi városban intézkedésük során eljárás alá vont külföldi gépkocsivezetőtől pénzt fogadtak el - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A dögei polgármester tagadott
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon megkezdődött a dögei iskola-beruházással kapcsolatos ügy tárgyalása kedden; az oktatási intézményt működtető helyi önkormányzat független polgármesterét vezető beosztású hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.