language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Intézmények:

Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Milliókba is kerülhet egy roma képviselő „megvásárlása”

Titokban felvett telefonbeszélgetést játszott le újságíróknak Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat képviselője: ezzel bizonyította, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos a háttérből beavatkozik a testület működésébe. Vajda azt is problémának nevezte, hogy az ORÖ egyes képviselői „megvásárolhatók”.

Rendőrt küldene Farkas Flóriánhoz a DK

Míg a civileket megszállták a rendőrök, holott semmit sem követtek el, a fideszes miniszterelnöki megbízottnál se készenléti rendőrök, se korrupció elleni harc, se kormányzati kampány nincs, pedig 220 millió eltűnése után lenne miért – véli a Demokratikus Koalíció.

Trükkös roma pénzek: önkéntes munka 20 millióért

Történetesen egy ügyvédi irodának fizetett ki kampánystratégiára több mint 9 millió forintot az Országos Roma Önkormányzat. Vendéglátásra is szép summa ment el a tavalyi választás előtt, a most nyilvánosságra hozott kimutatásban gyakran találkozni százezres tételekkel. Az elvileg önkéntes munkában végzett árvízi védekezés mintegy 20 millióba került.

Orbán Viktor segítségével buktatnák meg Farkas Flóriánt

Egyetlen akadálya van a roma integrációnak: Farkas Flórián – ezt Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke jelentette ki, aki egy rejtélyes hangfelvételről is beszélt. Meg például arról, hogy életveszélyes fenyegetéseket kapott. Farkas eltávolítása érdekében kész a miniszterelnökhöz fordulni.

Leszavazták az ORÖ elnökét, de nem mond le

Újra adónyomozók jártak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában, ahol közben – a lassan már megszokott botrányos jelenetek kíséretében – kudarcba fulladt a testület rendkívüli közgyűlése. A közgyűlést az elnök hívta össze, egyebek mellett azért, hogy módosítsák a költségvetést. Bár Hegedüs István elnököt leszavazták, ő nem lát rá okot, hogy lemondjon.

Az LMP az uniós források még nagyobb herdálására számít

Az LMP a roma felzárkóztatásra szánt európai uniós források még nagyobb herdálására számít, miután a kormány "a szabálytalanul költő" Országos Roma Önkormányzattól elvéve a feladatot, a Türr István Képző és Kutató Központra (TKKI) bízta a további pályázatok gondozását.

Négymillió iskolai krétára – új nyomozás az ORÖ ellen

Bár az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése eldöntötte, hogy megválik szolnoki iskolájától, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) úgy tudja: minden marad a régiben. Közben a Liberálisok feljelentésére nyomozás indult költségvetési csalás gyanúja miatt.

Eddig három a roma igazság

Több ügy is érkezett a rendőrségtől a Híd a munka világába elnevezésű programmal kapcsolatban, az adóhatóság ezeket egyesítve nyomoz – tájékoztatta lapunkat Sárközi Alexandra alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.

Milliárdos feljelentés

Gazdasági visszaélések gyanúja miatt feljelentést tett az adóhatóság bűnügyi főigazgatóságánál az Országos Roma Önkormányzat alternatív vizsgálóbizottsága. Az ellenzéki képviselőkből álló testület korábban arra szólította fel a közgyűlés tagjait, hogy ne fogadják el a zárszámadást (a tavalyi év költségvetéséről szóló beszámolót), mert ezzel költségvetési csalást követnek el. A többség azonban megszavazta az előterjesztést.
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>