language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

összeférhetetlenség highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [133]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Lázár védi az emberét, bár egy 650 milliós ügyben nem lehet

A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – értesült brüsszeli forrásból a Népszabadság. Az OLAF a megállapításait már közölte a tárcával. Lázár János szerint a hivatal téved.

Hatalmi harc dúl az ügyvédeknél, a bíróság az orrukra koppintott

Nem okoz zavart a Budapesti Ügyvédi Kamara életében, hogy a bíróság megsemmisítette a tavaly februári közgyűlés határozatait – állítják a köztestületnél. Emiatt az öt éve megválasztott tisztségviselők léptek újra hivatalba.

Túl jó árat ajánlott, bele is kötöttek

A józan érvek érvényesültek a kaszaperi önkormányzat döntésében, amikor jóváhagyott három földvásárlást, amelyet a helyi agrárkamarai bizottság korábban elutasított. A vevő egy belga születésű magyar állampolgár, akiről úgy tartották: túl sokat ajánlott a földért.

Saját főnökének a főnöke az orbáni szuperkáder

Az MSZP összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke ellen az NVB-nél – jelentette be Lukács Zoltán. Az MSZP-s politikus ezt azzal indokolta, hogy a választási eljárásról szóló törvény kimondja, a választási bizottság tagja nem lehet központi államigazgatási szervvel munkavégzésre irányuló más jogviszonyban.

MSZP: Mennyi csorgott vissza a Fidesz kasszájába a mutyikból?

Csak akkor támogatja az MSZP a bújtatott pártfinanszírozásról szóló határozati javaslatot, ha beleveszik a párt módosító javaslatát arról, hogy vizsgálják meg: a Fidesz körüli gazdasági érdekkörök támogatták-e a pártot - mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

Tudományos-fantasztikus biztos van a Belvárosban

A képviselő-testület ülésén gratulált Jeneiné Rubovszky Csilla KDNP-s alpolgármester miniszteri biztosi kinevezéséhez Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros fideszes polgármestere május közepén. Ám Juhász Péter, az Együtt alelnöke szerint az elkerülte a kerületvezetők figyelmét, hogy az önkormányzati törvény szerint helyi képviselő nem tölthet be olyan feladatot, amelyre megbízatását a kormánytól vagy valamely kormánytagtól kapta.

Harrach Tamásig vezetnek a trafikosztás szálai

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető fiáig is elvezetnek a trafikosztás szálai. Harrach Tamás cégének ügyvezetője kültag egy betéti társaságban, amely három dohánybolt koncessziós jogát nyerte el Angyalföldön, ott, ahol az ifjabb Harrach önkormányzati képviselő. A férfi a 2010-es választás előtt mindenkit a Fidesz támogatására buzdított.

Koncepciós erőszak a magyar civilek ellen

Csizmadia László egy személyben tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a Fidesz gondol a civil szervezetekről.
Találatok: [133]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>