language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Akták:

Postabank-ügy highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Postabank-ügy

Postabank-ügy

„A PB-sztori valójában már az 1997-es betétesi roham előtt elkezdődött, amikor a megtakarítók egy része elveszítette bizalmát, és kiváltotta postabanki betétjét. Nyilván azt látták, amit nem láttak. A Princz Gábor vezette hitelintézet megalakulásától kezdve dinamikusan növekedett, miközben gazdálkodásáról mindvégig csak homályos információk kerültek napvilágra. A bank pénzügyi mutatói átláthatatlanok voltak, a legtöbb esetben csak öszszevont számok, százalékos adatok „írták le” a pénzintézet eredményeit.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

A bankbotrányok szinte mindegyikének volt korrupciós szála

Gazdasági bűncselekményt elkövetni Magyarországon kifizetődő vállalkozás, állítja Tóth Mihály, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának tanszékvezetője.

A múlt köde

Söjtör 2003 októberéig arról volt nevezetes, hogy ott született Deák Ferenc, azóta meg arról, hogy ott ebédelt a Medgyessy-kormány. Mandulával töltött angolnát, pácolt fogasfilét, fokhagymás, parajjal tekert harcsalevest, magyaros erdeigomba-levest (benne kakukkfüves vadhúsgombóccal), házias borjúsültet (körülötte pirított borjúmájjal és sonkás tört burgonyával), Rigó Jancsit, gesztenyekupolát és tokajis mazsolával töltött diós holdacskát. Ennyi emésztenivalót adott a haza bölcse kétszázadik születésnapján a kormánynak és vendégeinek. Akik mindenesetre könnyebben emésztettek, mint az adófizetők.

Újra indult az állam pere a Postabank volt könyvvizsgálói ellen

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában újra indult az a per, amelyet a magyar állam indított több mint hat évvel ezelőtt a Postabank volt könyvvizsgáló cégei ellen, a következő tárgyalás várhatóan jövő év április 4-én lesz.
Találatok: [9]  Oldalak:   1