language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [74]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

A Szőlő utcai lakás rejtélye

Meghívásos pályázaton nyert idén áprilisban – még L. Simon László alelnöksége alatt – az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumától 15 millió forintot a Kortárs Média Kft. A feladat az „Ybl Miklós Bicentenárium – A Magyar Építészet Éve” országos kommunikációs kampányának megszervezése és lebonyolítása.

Elfogták egy Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég vezetőjét

A Népszabadság értesülése szerint kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generálmédia cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét.

Fellegire szabott tender

Az Orbán-kormány folytatni kívánja a Fellegi Tamás exminiszter cége által végzett politikai és gazdasági lobbizást Észak-Amerikában: a Miniszterelnökség a napokban új közbeszerzési pályázatot írt ki erre a feladatra.

Paks: LMP-feljelentés a kommunikációs tender miatt

Az LMP az államnak vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést, mert a párt szükségtelennek tartja azt az 550 millió forintos megbízást, amelyet az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyert el Paks II. kommunikációjára - közölte Szél Bernadett pénteken.

Jogi lépéseket tesz az Összefogás a Fidesznek adott 800 millió kormányajándék miatt

Jogi lépéseket tesznek a baloldali összefogás pártjai, mert álláspontjuk szerint törvénysértő módon, ingyen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent.

Ennyit fizetett a Fidesz a "Magyarország jobban teljesít" jelmondatért

A Fidesz országgyűlési frakciójával és a párttal is kétszázezer forint összegű szerződést kötött a Miniszterelnökség a "Magyarország jobban teljesít" jelmondat használatáért - közölte a Kormányzati Információs Központ.

Sínen van a Publimont

Megmutathatja a vasutasoknak Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, hogy kell pénzt csinálni a hirdetési helyekből. A Nyerges Zsolt közvetlen és Simicska Lajos közvetett érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. ugyanis a közelmúltban szerződött a MÁV Zrt. reklámfelületeinek hasznosítására.

Az LMP kikérte a paksi atomerőmű médiaszerződéseit

Az LMP szerdán közérdekű adatkéréssel fordult az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-hez, amelyben azt kérik, hogy 15 napon belül bocsássák rendelkezésükre a cég médiaszerződéseit – jelentette be az ellenzéki párt társelnöke.

Demonstrációs reklámok: nincs egyenlő mérce

Az összellenzéki demonstrációról társadalmi célú reklámokat akart elhelyezni a médiában a Haza és Haladás Egyesület, de a Klubrádió kivételével mindenhonnan elutasították. Ezzel szemben az álcivil CÖF közpénzből reklámozhat - mondta Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke.
Találatok: [74]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>