language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

privatizáció highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [197]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Kikérték a Mol-vezért, a Fidesz elengedheti Hernádi kezét

Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását.

Horvátországi vádak: a MOL megdöbbent, de nem lepődött meg

Hernádi Zsoltot, a magyar olajtársaság vezérigazgatóját kenőpénz átadásával gyanúsítja a horvát ügyészség - írják zágrábi lapok kedden. A MOL órákon belül közleményben utasította vissza a vádakat.

Hűtlen kezelés a Hunguest szállodák ügyében?

Négymilliárdos kár érte az államot azzal, hogy a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels megvehetett több szállodát a Magyar Nemzeti Üdültetési alapítványtól - állítja a KEHI feljelentése, melynek alapján ügyészségi nyomozás indult.

Bíróság előtt a furcsa pécsi buszeladás

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával állította az ügyészség a Baranya Megyei Bíróság elé a Keczer Lászlót, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) volt vezérigazgatóját.

Hol a vagyoni hátrány? Fradi-feljelentés újratöltve

Az állami vagyonért felelős cég vezetése feljelentést tett a Fradi-pálya eladása miatt, ám az erről szóló közleményük ellentmondásban van a honlapjukon elérhetővé tett adásvételi szerződés szövegével.

Budai: húsz gyanús, a HM-hez köthető ingatlaneladást vizsgálnak

Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügye mellett további húsz, a honvédelmi tárcához köthető 2002 és 2010 között történt gyanús ingatlanértékesítés áll vizsgálat alatt - ezt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentette be.

Luxuslakások miniszterektől, fillérekért

Für Lajos idején hozták azt a rendeletet, amely megnyitotta a lehetőséget a honvédségi ingatlanok elidegenítésére. Ekkor a tárcavezető kabinettitkára a mostani miniszter, Hende Csaba volt.

Székely Árpád volt moszkvai nagykövet: Sokak tyúkszemére léphettem

– Sokak tyúkszemére léphettem – mondja Székely Árpád. A volt moszkvai magyar nagykövetet gyanúsítottként hallgatták ki a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség (Kerki) eladása ügyében.

Intő után: közös megegyezéssel távozik a pécsi főjegyző

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Papp Judit; a tisztségre pályázatot hirdet a baranyai megyeszékhely - tájékoztatta a polgármesteri kabinetiroda az MTI-t; a főjegyző a a Baranya Megyei Kormányhivatalnál folytatja pályafutását.

A multik tíz év alatt 11 ezermilliárd forint extrahasznot vittek ki?

Újra napirendre került a privatizációs szerződések felülvizsgálata. Az átvizsgálásba eddig minden kormány belekezdett, eredményt azonban nem hoztak ezek az ellenőrzések, csupán az aktuális kabinet holdudvarához tartozó tanácsadó cégek jártak jól – szakértők szerint nem lesz ez másként most sem.
Találatok: [197]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>