language

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Korrupciós ügy: a Hajógyári-sziget eltűntjeinek aktáit is kinyithatják

Kedden újabb két, fontos beosztást betöltő rendőrt vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten kirobbant korrupciós ügyben. Egyikük az a Gulyás József, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője, akinek vasárnap vonta vissza a vezetői megbízását Hatala József országos rendőrfőkapitány.

Konkurenciaharc milliókkal megkent rendőrfőtisztekkel?

Újabb két magas beosztású, a szervezett bűnözés elleni nyomozati munkában kulcspozícióban lévő rendőrt vett őrizetbe az ügyészség korrupció gyanújával. A budapesti éjszakai élet rég ismert alakja a nyomozás eddigi adatai szerint havonta milliókat fizetett vezető rendőröknek.

C típusú korrupciós kockázat

Továbbra is csak négy gyanúsítottja van a múlt héten kirobbant rendőrségi korrupciós ügynek – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleményéből, amely ezzel cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint szombaton két újabb rendőrt vettek volna őrizetbe, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának munkatársait.

A debreceni főnix föltámadt és mindent visz

Kíméletlen konkurenciaharc folyik Debrecenben az őrző-védő cégek között, ami névtelen rendőrségi és adóhatósági feljelentésekben is testet ölt. Ezek egyik áldozata lehet a város és a régió magasan piacvezető cégének vezetője.

Botrány a rendőrségen: a BRFK megcsinálta 'okosban'

Minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán – értesült a Népszabadság. A szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.

Százmilliókat hoztak a kamukarambolok

Összesen 114 gyanúsított, köztük hét orvos ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya egy szövevényes csalássorozat nyomozásának végén. Színlelt karambolok után vettek fel sokmilliós kártérítést.

Vesztegetés miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy volt rendőrt

Nem jogerősen két év - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönnel és 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott egy vesztegetésben bűnösnek talált volt rendőrt a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatta a szervezet elnökhelyettese, sajtószóvivője kedden.
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>