language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

Hack: védhetetlen a rendőrség pozíciója

A jogvédők és a közvélemény szerint is túlzó volt a rendőri intézkedés az Ökotárs Alapítvánnyal szemben, még a jobboldali sajtó is így látja - ezt Hack Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A büntetőjogász szerint a rendőrség úgy tesz, mintha egy légüres térben történnének az eseménynek, amelynek nincsenek társadalmi hatásai.

Ökotárs-botrány: az NNI szerint nem volt túlzás a 43 rendőr

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerint az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, valamint ahhoz kapcsolódóan további öt helyszínen tartott házkutatás nem volt túlzó, demonstratív vagy megfélemlítő jellegű.

Norvégia kiakadt a civileknél lezajlott házkutatások miatt

Teljesen elfogadhatatlannak nevezte Norvégia kedden azokat a házkutatásokat, amelyeket előző nap tartottak a magyar hatóságok két norvég támogatású civil szervezetnél, és azzal vádolta a budapesti vezetést, hogy el akarja hallgattatni a bírálatokat.

Hogyan küldte rá a kormány a készenlétiseket a civilekre? – A vegzatúra története

Az Orbán-kormánynak öt hónapjába telt, hogy Lázár János kirohanását igazolva rendőrségi ügyet kreáljon néhány civil szervezet működéséből, melyek egyetlen „bűne”, hogy az általuk osztott támogatásokat nem a kormány ellenőrzi, és ezekből kormánykritikus szervezetek is részesülnek.

A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél

Az Átlátszó birtokába került lefoglalási jegyzőkönyv és a hétfőn házkutatást elszenvedett Ökotárs Alapítvány és Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (Demnet) illetékesei szerint a Miniszterelnökség által összeállított listán szereplő 13 civil szervezet adataira voltak kíváncsiak a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő szervezeteknél razziázó rendőrök. Délután tüntetés is volt a kormányzat által vegzált szervezetek mellett.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2