language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Akták:

Rakamazi teknősház highlight_off

Rakamazi teknősház

Rakamazi teknősház

Rakamazon elköltöttek 660 millió forintot két látogatóközpont és egy csatorna kiépítésére úgy, hogy ezek a létesítmények vagy nem valósultak meg, vagy nem lehetett őket használni. Az uniós forrásból megvalósuló látványosságot, még a Farkas Ernő vezette fideszes önkormányzat vizionálta a Tisza partjára, a pénzt is ők hívták le. A remélt 78 650 turista nem érkezett meg Rakamazra, ugyanis kiderült, hogy nagyon sok gond van a tanösvénnyel és a teknősbékaházzal is. Ami nem csoda, mert műszaki átadó ide, papíron megvalósult fejlesztések oda, az áramot és a vizet nem sikerült bevezetni, pedig a tervek szerint lett volna a létesítményben akvárium és lift is. A településen egy ifjúsági szálláshely kialakítására kapott pénzt, mintegy 144 millió forintot Rakamaz, ebből pedig elköltöttek 58 milliót úgy, hogy azt nem igazolta le a fejlesztési ügynökség, úgyhogy az önkormányzatnak vissza kellett fizetnie a pénzt.

2019. februárjában ítélet született a Nagy-Morotva Vízi Tanösvény gate néven elhíresült ügyben. A támogatásokat elsíboló banda felfüggesztett börtönbüntetéssel, illetve pénzbüntetéssel úszta meg az ügyet. A négy vádlott 660 millió forintos állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtott be, ezzel valósították meg a bűncselekményt. A bíróság F. Ernő (Fidesz-KDNP) elsőrendű vádlottat, Rakamaz volt polgármesterét két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, A. P. másodrendű vádlottat egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, B. K. harmadrendű és B. S. negyedrendű vádlottat 540-540 napi tétel pénzbüntetéssel sújtotta; egy napi tétel összegét 3000 forintban állapították meg, annak meg nem fizetése esetén a büntetést fogházban kell végrehajtani.
 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Felfüggesztettet kapott a volt rakamazi polgármester

Ítélet született a Nagy-Morotva Vízi Tanösvény gate néven elhíresült ügyben. A támogatásokat elsíboló banda felfüggesztett börtönbüntetéssel, illetve pénzbüntetéssel úszta meg az ügyet. Igaz, az ítélet még nem jogerős. A négy vádlott 660 millió forintos állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtott be, ezzel valósították meg a bűncselekményt. A bíróság F. Ernő (Fidesz-KDNP) elsőrendű vádlottat,Rakamaz volt polgármesterétkét év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, A. P. másodrendű vádlottat egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, B. K. harmadrendű és B. S. negyedrendű vádlottat 540-540 napi tétel pénzbüntetéssel sújtotta; egy napi tétel összegét 3000 forintban állapították meg, annak meg nem fizetése esetén a büntetést fogházban kell végrehajtani.

Fideszes csodakarrier: gyanúsítottként a pénzosztó bizottság élére

Lázár János kancelláriaminiszter nemrég olyan keményen nyilatkozott a rakamazi „teknősbékaházhoz” és a vízi tanösvényhez köthető botrány során, mintha egyedül a Tokaj melletti településen tüntettek volna el uniós pénzeket. – Nagyon meg fogja bánni Rakamaz önkormányzata, ha szórakozik az európai uniós forrásokkal. Párthovatartozástól függetlenül el kell számolni a pénzzel – mondta Lázár. Hozzátette azt is, hogy „ha ez a program ennyi pluszforrást kíván, akkor az egész rosszul volt megtervezve, rosszul volt kitalálva. Akkor ennek a következményét valakinek viselnie kell. És itt nem tudunk tekintettel lenni arra sem, hogy ki melyik politikai párthoz tartozik, és nem is érdekel. A pénzzel el kell számolni, a programot pedig tisztességesen meg kell valósítani. Aki erre képtelen, annak viselnie kell minden következményét.”

Uniós fejlesztési forrásokból romhalmaz – a rakamazi turisztikai projektek

Bedöglött projektek szegélyezik az utat, ami a hírhedtté vált rakamazi Teknősház és vízi tanösvény teljes kudarcához vezetett. Az elfüstölt százmilliók egy részéről pedig még a finanszírozó szervezet sem tud, a NAV Bűnügyi Igazgatósága viszont egy éve nyomoz utánuk.

A rakamazi pénzszivattyú: így égette el egy dörzsölt pályázatíró a kisváros uniós pénzeit

Nemrég egy rövid pillanatra az országos érdeklődés középpontjába került Rakamaz: az eddig 800 millió forintba került Nagy-Morotva Vizi tanösvény-projekt kudarca kapcsán még Lázár János miniszter is megszólalt. A látványos közpénzégetésnek azonban nem ez az egyetlen, még csak nem is az első mozzanata. A település korábbi, fideszes vezetése összesen közel 2 milliárdot szórt el, nagyrészt haszontalanul – viszont a pénzből jutott olyan kormányközeli fontos embereknek is, akik üzemszerűen működtették máshol is a rakamazi modellt.

A rakamazi tanösvény miatt valakinek felelnie kell

Eddig 800 millió forintot költött Rakamaz település egy uniós pénztemetőnek tűnő vízi tanösvény kialakítására, ami rádásul még mindig nincs kész. Az első ütemben 590 millió forint uniós pénz mellé több mint 70 milliós hitelt is felvettek, így összesen 660 millió forintot fordítva a projektre, amiből viszont hiányzik minden olyan látványelem, ami miatt a látogatók betérnének. Ez az oka, hogy az új városvezetés újabb, ezúttal 228,5 milliós, önrész nélküli uniós támogatásra pályázott.

660 millióba került, de még rá kellett költeni 140 milliót, hogy aztán további 230 millióból befejezzék, mi az?

Karácsonyi ajándékként kapott 2009. december 23-án a Tokaj melletti Rakamaz 526 milliós uniós támogatást egy nagyívű projektre. A neve szerény: Rakamazi Nagy-Morotva Vízi Tanösvény kialakítása és környékének fejlesztése.
Találatok: [7]  Oldalak:   1