language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Akták:

Széchenyi Bank-ügy highlight_off

Széchenyi Bank-ügy

Széchenyi Bank-ügy

A vád szerint Töröcskei István és felesége saját cégen keresztül többségi tulajdonjogot szerzett a pénzintézetben, amelynek megszerzésére jelentős hitelt vettek fel. A Széchenyi Bank azonban a kezdetektől fogva veszteségesen működött, ezért a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget, amely azonban sem erre, sem a hitel visszafizetésére nem volt képes, ezért Töröcskei István az ügyészség álláspontja szerint ekkor úgy döntött, hogy a szükséges anyagi forrásokat a bank saját pénzeszközeinek felhasználásával, fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő.

Emellett Töröcskeiék 2013-ban több mint 3 és fél milliárd forint értékben helyeztek ki olyan hiteleket, amelyeket valójában nagyobb részben a pénzintézet megvásárlásához felvett hitel törlesztésére használtak fel, a fennmaradó résszel pedig sajátjukként rendelkeztek. Továbbá ugyanebben az évben további olyan hitelek kihelyezéséről is döntöttek, amelyekkel vagyonkezelői kötelezettséget sértettek, ezzel pedig további több mint 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okoztak a Széchenyi Banknak. (Blikk)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Gyanús ügyek sorát hagyta örökségül a Fidesz

Hűtlen kezelés, korrupció, túlárazás. Némelyik fővárosi kerületben milliárdos visszaélések nyomára bukkantak a kormánypárt veresége után.

Budavár: félmilliárd hiányzik, feljelentést tettek

Feljelentést tett nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt az I. kerületi önkormányzat új vezetése, jelentette be Gelencsér Ferenc, momentumos alpolgármester sajtótájékoztatón. Mint elmondta, nemrég vették észre, hogy 500 millió forint hiányzik az önkormányzat vagyonából. Gelencsér elmondása szerint a szálak 2013-ba nyúlnak vissza, ekkor kötött szerződést a korábbi fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás a Széchenyi bankkal: 500 millió forintot kötött le az önkormányzat pénzéből.

Félmilliárd forintos hűtlen kezelés miatt tesz eljelentést az I. kerületi önkormányzat

Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármester szerint az előző fideszes vezetés 500 milliót kötött le a bedőlés előtt álló Széchenyi bankban. A pénzt később sem vették ki, hogy ne rendüljön meg a bizalom az állami tulajdonú pénzintézményben. Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az I. kerületi önkormányzat, mert vizsgálatuk szerint félmilliárd forint hiányzik az önkormányzat számlájáról.

Az I. kerületi polgárok 500 millió forintját égette el a korábbi polgármester

Az I. kerület ellenzéki vezetése feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt - jelentette be szerdán V. Naszályi Márta polgármester és Gelencsér Ferenc alpolgármester.
Találatok: [4]  Oldalak:   1