language

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [121]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Talpalatnyi föld VI.: Tiborcz most nem panaszkodhat

Egy Tiborcz-lány nyerte el a legtöbb állami földet Bicskén. A győztes egyik testvére a Közgép leányvállalatának igazgatósági tagja és a sajtóban a miniszterelnök lányának udvarlójaként emlegették.

Talpalatnyi föld V.: Orbán-dácsa, rengeteg szántó, és sok marha kell a jó focihoz

Alcsútdoboz-Göböljáráson épül a fociakadémia tangazdasága, Alcsútdoboz Hatvan pusztán pedig Orbán Viktor dácsájává alakulhat az az egykori József főhercegi műemléki major, amelyet tavaly vásárolt meg a miniszterelnök édesapjának ingatlanforgalmazó cége – tudta meg lapunk.

Nem látja a heti 40 milliárd forintot az MSZP

A 2013-ban lezáruló uniós költségvetési időszak végén a rendelkezésre álló keretből több ezermilliárd forint fejlesztési pénzt nem fog tudni Magyarország lehívni, mert idehaza protekcionista módon bírálják el a pályázatokat – legalábbis ezt állítja az MSZP. Az ellenzéki párt szerint "az Orbán–Simicska–Nyerges trió olyan mértékig eluralja a fejlesztéspolitikát is, hogy uniós pénz is csak abba az irányba mozdul, amit magukra nézve pozitívnak tartanak."

“Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú

Felcsút polgármesterét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosát, az e cég tulajdonában álló, tavaly februárban alapított Búzalakász 66 Felcsút Kft. ügyvezetőjét, az egyszemélyes Mészáros Autó Javító Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, mi a titka?

József főherceg majorsága Orbán Győző tulajdonába került

Egyre kínosabbá válik a kormány számára, hogy az állami földek pályázatán éppen Fejér megyében, azon belül is a kormányfő lakóhelyén szinte csak és kizárólag a közvetlen hűbéresek nyerhettek húsz évre haszonbérleti földet.

Magyarország Zrt.

Oligarchák a nemzeti együttműködésben nincsenek – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Karácsony Gergely (LMP) azonnali kérdésére a T. Házban, kifejtve, hogy nagytőkésekre, milliárdosokra, nagyvállalatokra viszont szüksége van az országnak.

Félelem és reszketés Felcsúton

Egy gazda Felcsúton elõre megjósolta, hogy kik fognak nyerni a föld haszonbérleti pályázatokon. Tudta, hogy mindent leosztottak a Fidesz földkarvalyai.

Földet vitt ajándékba az LMP 'Orbán új földesurának'

"A vidéki gazdák ajándékát", tizenkilenc zsák termőföldet vitt Mészáros Lőrinc felcsúti fideszes polgármester cégének telephelyére a LMP két országgyűlési képviselője szerdán. Szabó Rebeka és Jávor Benedek közölte: úgy tűnik, Mészáros Lőrincnek csillapíthatatlan termőföld-étvágya van.

Orbán bajtársára is bepöccent a lázadó államtitkár

Jelentős állami földbirtokokat szerzett Fejér megyében Mészáros Lőrinc, aki lépten-nyomon felbukkan olyan helyeken, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is. Mészáros Felcsút kalandos előzmények után megválasztott polgármestere, ő az Orbán által alapított felcsúti fociakadémia elnöke, és nyilvános szereplései többnyire az Orbánnal való focinézésre korlátozódnak.

Orbán fogászának szellemi leleménye az állami támogatás feltétele

Csak az kaphat a legújabb uniós támogatásból fogászata fejlesztésére, aki megveszi Orbán Viktor fogorvosának ágazatfejlesztési programját.
Találatok: [121]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>