language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off

Lapok:

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Jó biznisz felcsúti stadiont építeni és kaszinózni

Jó évet zárt Mészáros Lőrinc, a felcsúti stadion építésében is részt vevő cége a 2012-es árbevételét megduplázva, tízmilliárdos méretűvé nőtt tavaly. Az Andy Vajna nevéhez köthető kaszinó is jól teljesített 2013-ban, és megugrott a Közgép nyeresége is. A Tabán Trafik viszont a pénzügyi műveletein elszenvedett veszteségei miatt mégsem lett a trafiktörvény nagy nyertese. Mindez a május 31-ig közzétett beszámolók alapján derül ki. Az alábbi grafikonon megnézheti néhány fontos vállalkozás árbevételének és nyereségének (adózott eredményének) változását, az ábrák után pedig elolvashatja, hogy mi alapján választottuk ki a cégeket.

Szűk körnek osztanak csak lapot az év egyik legnagyobb bizniszében

A sok teketóriázás után az elmúlt hónapokban végre elkezdték szétosztani azt a több mint százmilliárd forint uniós pénzt, amit az ivóvízminőség javítására fordíthat az ország. A kormány sok önkormányzattól elvette a döntést, hogy gyorsítsa a munkát, és állami felügyelet mellett választották ki, kire bízzák a munkát. Az eddigi nyertesek között ott van Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor vejének üzlettársa és egy vidéki fideszes képviselő vállalkozása is.
Találatok: [2]  Oldalak:   1