language

Lapok:

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Kiderül, mi alapján osztották az állami földeket

A Kúria elutasította a Földalapkezelő felülvizsgálati kérelmét, így nyilvánosságra kell hozni az állami földbérleti pályázatok értékelési pontszámait és bírálati lapjait. Az adatigénylést két éve nyújtotta be Szabó Rebeka, aki ígéri, mindent dokumentumot nyilvánosságra hoz.

Jól jött a klassz iroda a zsíros állami pályázaton

Az Origo által végzett elemzés szerint főleg a szubjektív szempontok alapján adott pontok segítették azokat a cégeket, amelyek most először kerültek fel a szinte biztos üzletet jelentő felszámolói névjegyzékbe. A pályázaton elbukó cégek ezt kifogásolják, és már bírósághoz is fordultak.

Trafikosok is nyertek az újabb milliárdos állami pályázaton

Egy hatalmas piacot rendez át a kormány a felszámolói pályázattal, amelynek egyelőre nem nyilvános nyerteslistája az Origo birtokába került. A hatalmas üzleti lehetőséghez jutó cégek között van kettő, amelynek tulajdonosai nyertek a trafikpályázaton is.

Demjánék szerint egy pályázóra írhatták ki a TakarékBank tendert

Érvénytelennek tekintik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem vonják vissza, akkor magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.

Tender hiányában elúsznak az EU-s sztrádamilliárdok

Míg a közép-európai országok évente több tízmillió euró uniós segélyt kaptak az elmúlt időszakban úthálózat-fejlesztésre, addig Magyarországnak le kellett mondania a sztrádaépítési támogatásokról, mert a kormány versenyeztetés nélkül bízta meg a beruházásokat végző kivitelezőket.

Százmilliós EU-pénzeket bukhatnak el cégek

Közvetlenül az indulás előtt átírták egy ötmilliárdos uniós pályázat felhívását, és irreálisan rövidre vágták az előkészítésre rendelkezésre álló időt. Aki már megírta a saját pályázatát, kezdheti újra, de ha nem elég gyors, akkor magas pontszámmal sem lesz esélye.

Te, medve, nem húznál le a listáról?

Véletlenszerűnek tűnik az NFÜ által offshore-szégyenpadra ültetett cégek egyre fogyatkozó névsora a listára felkerültek szerint. Van, akit a reklamációra azonnal levettek, más azt állítja, nem is kapott levelet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint, ha vannak is hibák, a rendszer működik, és egyébként is, a posta is tehet róla.
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>