language

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Felülről kéne kezdeni, politikusokkal, cégvezetőkkel

Rendőrt ugyan nem mernének lefizetni, de egy állásért vagy akár jobb jegyekért szívesen használják családi, baráti kapcsolataikat - mondták az [origo]-nak budapesti egyetemisták. Van, akinek egy gyorséttermi munkához is a nagynénje segítségét kellett kérnie, más csak odaszól az egyetemre a rokonának, és már írják is be a jegyet az indexébe.

Megkezdődött a titkos információgyűjtéssel vádolt volt NNI-vezető pere

A Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi dél-dunántúli régiós vezetőjét többek között hivatali visszaéléssel és titkos információgyűjtéssel vádolja a katonai ügyészség, az ügyet harminc évre titkosították.

Jogerős a nyomozásról információt adó baranyai rendőr pénzbüntetése

Ha főnökei engedik, a jövőben is dolgozhat rendőrként az a baranyai férfi, akit korábban kétszázezer forint megfizetésére kötelezett a Baranya Megyei Bíróság, mert egy folyamatban levő nyomozásról adatokat szivárogtatott ki egy többszörösen büntetett előéletű férfinak.

Próbára bocsátották az ismert emberek gyorshajtásának eltussolásával vádolt rendőröket

A Fővárosi Bíróság próbára bocsátotta két korábbi rendőrtisztek, akik a vád szerint több ismert ember közlekedési szabálysértési ügyet eltussolták hat-hét évvel ezelőtt. Az elsőrendű vádlott alezredes próbára bocsátásának mértékét 19 rendbeli hivatali visszaélés miatt 2 évben, a másodrendű vádlott őrnagyét 4 rendbeli hivatali visszaélés miatt 1 évben határozta meg.
Találatok: [177]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>