language

Kulcsszavak:

őrzés-védés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [298]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Újabb 320 milliót nyert a Bizalom a menekültbizniszből

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal kihirdette, melyik céggel fogja őriztetni nyolc helyszínen (Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden, Pécsen, Székesfehérváron illetve Győrben) lévő épületeit, menekültszállásait. A tenderre kilencen pályáztak, és mind a nyolc részajánlatnál a Bizalom Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. került ki győztesen. A cég pontosan annyiért vállalta el a munkát, amennyit a kiíró becsült, összesen 382,6 millió forint + áfát fognak számlázni. Vagyis a verseny ellenére nem ment a becsült ár alá a vállalási díj. A megbízás két évre szól.

Gárdisták biztosították a törzsi gyűlést, amire 300 millió forintot adott az Orbán-kormány

Gárdista önkéntesek biztosították a pár héttel ezelőtt megrendezett Kurultáj "törzsi gyűlés" rendezvényét, többek közt az árpádsávos pajzzsal és oroszlánnal díszített, jellegzetes sapkájukat viselve. Ez nem szabálytalan ugyan, de mindenképpen pikáns. Volt, ahol egymás mellett "posztoltak" a rendőrökkel – derül ki a helyszínen készült fotókról. Ráadásul a gárdisták ingyen vállalták a biztosítás feladatát a "rokontudatú népek ünnepén", pedig az Orbán-kormány 300 millió forintos támogatást adott a megrendezésére.

A Ligetben is felvonuló volt ultrához kötődő biztonsági cég védte a WHB-s alapkőletételt Szegeden

Dunántúli biztonsági cég vigyázott a szegedi uszoda alapkőletételénél a rendre, a céget a kormánykedvenc WHB hívta Szegedre. A biztonságisoknak dolgozik, sőt a Marcus-csoport egyik szatellitjében tulajdonos is az az Őze Balázs, aki korábban a ligetvédők elleni balhénál is feltűnt. A WHB sem ismeretlen: ők vásárolták meg a miniszterelnök vejétől az Elios Zrt. felét, és újították fel a Dómot Szegeden.

Az állam milliárdos összegért vett alvállalkozókat a nemzeti búsongásokhoz és ünneplésekhez

1,1 milliárd forintos keretszerződést kötött a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező nevű állami cég “rendezvények lebonyolításához szükséges technikai, logisztikai, biztonsági tervezési és kivitelezési szolgáltatások és kellékek” beszerzésére. A Nemzeti Rendezvényszervező a keretösszeg 80 százalékának elköltésére vállalt kötelezettséget.

A Fidesz-kormány egyik kedvenc biztonsági cége őrzi a Zeneakadémiát is

Hét jelentkezőből pont a Fidesz-kormány egyik kedvenc őrző-védő cégeként számon tartott Valton-Sec. Kft.-t hozta ki győztesnek a Zeneakadémia (hivatalos nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) az intézmény négy épületének őrzésére kiírt pályázaton – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Nemcsak a biztonságra vigyáz, jövőre állami ünnepséget is szervez a Valton

Az elektronikus közbeszerzési rendszerből derült ki, hogy az állami ünnepségeket szervező Hungarofest Nonprofit Kft. július végén írt ki közbeszerzést 80 rendezvényre. Az érdeklődőknek egy hetük volt, hogy ajánlatot tegyenek. A tenderre egy konzorcium jelentkezett, meg is nyerték a kiírást. Az Antenna Hungária Zrt.-ről van szó, ez a cég a VALTON-SEC Kft.-vel és az Event Stuff Kft.-vel közösen pályázott. A szerződés 53 millió forintról szól, a dokumentumot már alá is írták.

VÁROSI PARKOLÁS:Tasnádi és Kupper üzlete

Új piacot találhattak a parkolási bizniszben a kormányhoz közel álló körök. Városi Parkolás Ellenőrző Kft. néven alapított vállalkozást a Hunex Team Kft., amely mögött Pintér Sándor belügyminiszter biztonsági szakmában jártas körei tűnnek fel, köztük a rendészeti államtitkári pozíciójából 2016 végén távozott Tasnádi László. A Hunex partnere az E-Kontrol Kft., amelyben több cégen keresztül a fideszes Kupper András nagybátyja érdekelt. A politikussal azonos nevű üzletember még a kilencvenes években híresült el a Centrum Parkoló nevű céggel, amelyen keresztül gyakorlatilag minden politikai erő részesülni próbált a fővárosi parkolás hasznából. A Centrum azóta elvesztette eredeti piacát, de tulajdonosai nem szorultak ki a budapesti bizniszből, számos cégen keresztül eddig is részesültek belőle. Most pedig egy új vállalatot is bevetnek, amellyel könnyen lehet, hogy esetenként saját érdekeltségeik tevékenységét is ellenőrzik majd.

A Hír TV után a Duna Arénában is a Valtont vetik be

Megvan, melyik cég őrizheti július 15-től az év végéig a Duna Arénát. A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ajánlati felhívására ketten jelentkeztek, közülük a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyert, a kormány kedvenc őrzés-védésben utazó cége. Az 5,5 hónapra 61,66 millió forintot fognak számlázni (+áfa), ami napokra elosztva nettó 370 ezer forint körül van. Cserébe havi átlag 4800 órában biztosítják a vagyonvédelemhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket, így a rendezvények idején minimum 8 mobil beléptetőkaput is.
Találatok: [298]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>