language

Kulcsszavak:

parkolás highlight_off

Személyek:

Szellem Zoltán highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást

Ugyan a hatóságok nem törték magukat, hogy megtisztítsák a legendásan rossz hírű üzletágat, akaratukon kívül mégis beleszaladtak a parkolási vállalkozókba. 2021. június 15-én országszerte nyolcvan helyen csaptak le a NAV-osok egy feltételezett bűnszervezetre, amely után már két éve nyomoztak. Ez volt az ominózus Fuzik Zsolt-féle számlagyáras ügy, amit sorozatban mutatunk be a 444-en.

„Tóth Csabának minimum 250 millió forintot adtam át”

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere mellett Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő is részesült azokból a vesztegetési pénzekből, amelyek a kerület parkolási cégének bevételeiből származtak. A Magyar Nemzet birtokába jutott vallomásrészletekből kiderült, a Horváth–Tóth páros több mint negyedmilliárd forintot vett át feketén. Az ügyészség tegnap kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését.

Korrupcióval gyanúsítja Horváth Csaba zuglói polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Hogyan épülhetett ki észrevétlenül a BKV-s szerződések mögött álló cégnél egy adócsaló maffia?

Hatalmas számlagyár működött annak az informatikai vállalatnak az árnyékában, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemel­te­té­sét és fejlesztését, és a munkában egészen idén június végéig részt is vett.

Fiktív hongkongi biznisz: lebuktak a ferencvárosi parkolási milliárdokra hajtó Fidesz-közeli cégek

A IX. kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége, a FEV IX Zrt. tavaly év végén írt ki közbeszerzési pályázatot a Ferencvárosban található összesen 8775 (8450 kerületi és 325 fővárosi) parkolóhely üzemeltetésére. A FEV IX. Zrt. egy éve bontott szerződést a Fer-Park 2010 Kft.-vel a körülötte kialakult botrányok miatt. A közbeszerzés lebonyolításához Papcsák Ferenc korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Zugló egykori polgármestere ügyvédi irodáját bízták meg tanácsadással. A tendert december közepén a 4Green Parking Zrt. nyerte meg, miután diszkvalifikálták az összes ellenfelét. Simának tűnt a győzelem, az azonban csak néhány óráig tarthatott.
Találatok: [5]  Oldalak:   1