language

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off

Személyek:

Tocsik Márta highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Hová tűnhetett Tocsik Márta egymilliárdja?

A Tocsik-ügyben a szabad demokratákhoz közel álló vállalkozón keresztül vélhetően a párthoz vándorló pénzeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most egy ügyvédi irodán keresztül tervezi felkutatni és behajtani. Mint ismert, a napokban derült fény arra, hogy a néhai SZDSZ több mint 1,2 milliárdos adósságot hagyott maga mögött.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Öt per, amibe beleremegtünk

Öt pert elevenítünk fel az évezred első évtizedéből. Mindről évekig beszélt az ország, és mind többé-kevésbé az igazságszolgáltatás betlije is. Van köztük sokkoló, és akad, amin ma már csak mosolygunk.

Kőszeg Ferenc: Sakk! Matt?

A Tocsik-ügyről mindenki tudta, hogy az nem Tocsik Márta és partnerei ügye, hanem a szocialista és a szabad demokrata vezetőké. Azt is tudta mindenki, de talán máig nem írták le, hogy az SZDSZ részéről a főszereplő nem lehetett más, mint Magyar Bálint.

Fehérgalléros bűnözők, olajosok a vádlottak padján

Véget ért az ítélkezési szünet a bíróságokon. Az ősszel minden bizonnyal a várhatóan október második felében folytatódó K & H-monstre-pert fogja övezni a legnagyobb érdeklődés.

A Tocsik- botrány

„Jelentôs megtakarítást értem el az állam, azaz mindannyiunk számára” – összegezte tíz hónapos munkájának hozadékát kissé archaikus stílusban Tocsik Márta, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, igyekezzen peren kívül megegyezni az önkormányzatokkal az úgynevezett belterületi földekkel kapcsolatos követeléseikrôl.

Megkezdődött a Tocsik-ügy tárgyalása másodfokon

Az első fokú bírói ítélet részletes ismertetésével megkezdődött Tocsik Márta és nyolc társa büntetőperének másodfokú tárgyalása.
Találatok: [8]  Oldalak:   1