A Fidesz is népszavazást kezdeményezne Gyurcsány Ferenc pontjairól, amennyiben az ötpárti tárgyalások nem vezetnek eredményre, egyelőre azonban még nem nyújtották be kérdéseiket az OVB-hez.
Hétfő délután rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A bejentések előtt kiszivárgott, hogy Gyurcsány tisztasági csomagot jelent majd be.
Hét pontból álló javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé két héten belül a kormány, az elmúlt hetekben nyilvánosságra került botrányokhoz hasonló ügyek megelőzése érdekében.
"Nyolc éve politizálok, négy éve vagyok a kormány tagja, három éve annak vezetője. Sikerben és kudarcban egyaránt volt részem, eredmények mellett voltak hibáim és tévedéseim is."
Magyarország 175 ezer dolláros ENSZ-támogatáshoz jut, miután Dávid Ibolya igazságügy-miniszter tegnap aláírta a nemzetközi szervezet korrupcióellenes programját.
Orbán Viktor miniszterelnök családja Fejér megye jelentős vállalkozói közé tartozik. Az édesapa, Orbán Győző és az öcs, ifjabb Orbán Győző jelenleg három társaság tulajdonosai, amelyek a Vértes hegység környékén négy, a zalai dombságban pedig további egy bányát működtetnek. Az Orbán család gazdasági tevékenysége része az úgynevezett megfigyelési ügynek is: tudomásunk szerint a Simicska Lajos és Kövér Szilárd nevével fémjelzett Fidesz-közeli cégek (Quality Invest Rt., Centum Kft.) a kilencvenes évek elején fontos szerepet játszottak a miniszterelnök családi vállalkozásainak felfutásában. Az egyik cégben a nyilvános dokumentumok szerint egy évig a felügyelőbizottsági tag volt az a Schlecht Csaba, aki később kulcsszerepet játszott a fideszes vállalkozások "tisztára mosásában" és eltüntetésében (Kaya Ibrahim, Josip Tot), köztartozásaikkal együtt. Utóbbi ügyet jelenleg több hatóság (rendőrség, ügyészség) is vizsgálja. Alábbi riportunkban annak jártunk utána: játszott-e szerepet az Orbán família polgárosodásában az a tény, hogy a család egyik tagja az elmúlt tíz évben a magyar politikai élet egyik meghatározó személyisége lett, és aki tavaly júniustól a Magyar Köztársaság legnagyobb hatalommal járó posztját tölti be, vagy csupán egy szokványos vállalkozói sikertörténetről van szó.