Kulcsszavak: |
Felfüggesztették Mengyi Roland mentelmi jogát
A képviselők erről egyhangúlag, 167 igen szavazattal mellett döntöttek.
Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését javasolják
A parlament mentelmi bizottsága egyhangúlag megszavazta Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését.
Jövő héten fellebbezés jöhet Hagyó ügyében
Legkésőbb a jövő hét végéig benyújtja fellebbezését a Hagyó-perben a Szegedi Ítélőtáblára a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – mondta a Magyar Időknek Bariné Tóth Éva, a vádhatóság szóvivője.
Kétéves a négyes metró, az uniós finanszírozású projektek állatorvosi lova
A kétezres évek egyik legvitatottabb nagyberuházása volt a négyes metró építése. A projekt tíz évig húzódott, és végig botrányok kísérték. A metróvonal végül – szerelvények nélkül – 452,5 milliárd forintból készült el, ebből 181 milliárdot az Európai Unió adott rá támogatásként. A 7,4 kilométer hosszú vonal nem hozza a tervezett és elvárt utasszámot, így az ára 40 év alatt sem fog megtérülni, és lehet, hogy vissza kell majd fizetni az uniós pénz egy részét. Az építkezéssel kapcsolatban hűtlen kezelés, a metrószerelvények beszerzésével kapcsolatban vesztegetés gyanúja miatt ma is nyomoz a rendőrség.
Vizoviczki-ügy: bíróság előtt a könyvvizsgáló
Szakértő meghallgatásával folytatódott tegnap Vizoviczki László és harminckét társának büntetőügye, amelyben az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolja az egykor a fővárosi éjszaka császárának tartott vállalkozót.
Polt Péter szerint fel sem merült, hogy tetten kellene érni Mengyi Rolandot, amint kenőpénzt vesz át
Az MSZP-s Tóth Bertalan, a korrupciógyanúba keveredett Mengyi Roland fideszes képviselővel kapcsolatban, „Hány Voldemort lehet még a Fideszben?” címmel feltett írásbeli kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész azt mondta: „Az ügyészség törvényben meghatározott feladatai ellátásához személyes és különleges adatokat kezelhet. Nyilvántartásaink a gyanúsítottak párttagságát, pártpreferenciáit nem tartalmazhatják, minthogy ezen adatoknak a büntetőeljárás során nincs jelentősége.”
Barangolás a fideszes Voldemort földjén
Cikksorozatunk harmadik részének megjelenése után Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség közleménye lényegében pontos kivonata cikksorozatunknak. Mengyi azonban, mintha mi sem történt volna, új kenyeret szel, beszédeket mond és bizakodik. Azt terjeszti, csupán régebbi párttársai irigyek rá, és most konspiratív módon próbálják megbuktatni, de nem fog nekik sikerülni. Pedig várhatóan a parlament első ülésén mentelmi jogának felfüggesztése mellett fognak szavazni a fideszesek, és folyik a Miniszterelnökség által elrendelt belső vizsgálat a Voldemort-ügyben.
Mengyi Voldemort Roland
Orbán szőlők
Bíró Márk
Csepreghy Nándor
Holbok Sándor
Mengyi Roland
Orbán Viktor
Szabó Csaba
Szász István Attila
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK)
Public Sector Consulting Kft.
Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.
Tokaj Kereskedőház Zrt.
adócsalás - költségvetési csalás
bűnszervezet / bűnszövetség
EU
klientúra
mentelmi jog
nyomásgyakorlás
önkormányzat
pályázat
vesztegetés
TARTHATATLAN - MENGYI ROLAND-BOTRÁNY
Egyre kínosabb a Fidesz számára a kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvek alapján mímelt pályázati manőverekben részt vevő borsodi politikus korrupciós ügye. A Figyelőt megkereső érintettek is érdekes képet adtak a szisztéma működéséről.
Fidesz: Mengyi Roland együttműködik a hatóságokkal
Mengyi Roland együttműködik a hatóságokkal, hiszen nyilatkozott arról, ő maga kéri a parlamenttől kiadatását, hogy ezzel is segítse a nyomozást – reagált a Fidesz-frakció szerdán a Jobbik országgyűlési képviselőjének kijelentéseire.