language

Személyek:

Pintér Sándor highlight_off

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

1,4 milliárd forintos vagyonvédelmi munkát nyert el a belügyminiszter egykori érdekeltsége

Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. kapta meg a HungaroControl Zrt. őrzés-védelmének ellátását.

Titokban Pintér volt cégéhez került a lovasberényi kormányüdülő

Októbertől hivatalosan is a belügyminiszterhez köthető szekuscég egyik fióktelepe a Hotel Lovasberény.

Miért a Pintér Sándorhoz köthető cég vagyonőrei őrzik az MTVA épületét?

A Civil Biztonsági Szolgálat emberei is igyekeztek megakadályozni az ellenzéki képviselőket, hogy a köztelevízió hírszerkesztőivel találkozzanak. A CBSZ valaha Pintér Sándor belügyminiszteré volt, de ma is jó ismerőse, a III/II-es ügynökmúltja miatt megbukott Tasnádi László irányítja. Az MTVA épületét 2017-ben 1,37 milliárd forintért védték, az idei mérlegről nincs információ.

Az MTVA-ban képviselőket taszigáló biztonságiak cége a közbeszerzésekben is verhetetlen

Pintér Sándor hét éven át vezette a biztonsági céget, amely most az MTVA székházát őrzi, majd eladta azt Simicska Lajos egykori helyettesének. A Civil Biztonsági Szolgálat 2010 óta a vagyonvédelmi piac nagyágyúja. A fegyveres őrség mellett Pintér Sándor egykori cége is őrzi az MTVA székházát – vette észre az mfor.hu a hétfő reggeli balhéról feltöltött facebookos videókban. Más kérdés, hogy a portál nem talált sem az állami média honlapján, sem a közbeszerzések között egyetlen olyan szerződést sem, amelyet ezzel a céggel, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötöttek volna. A vállalat már eddig is sikeres szereplője volt az állami közbeszerzéseknek: a Bisnode információi szerint az elmúlt egy évben 1 milliárd forintnál is nagyobb értékben nyert közbeszerzéseken, igaz, legtöbbször konzorcium tagjaként indul a pályázatokon. Az MVM-től, a Szerencsejáték Zrt.-től, a Terror Háza Múzeumtól és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől is kapott megbízásokat. A hvg.hu-nak már 2011-ben arról panaszkodtak más vagyonvédelmi cégek vezetőit, hogy esélyük sincs, ha egy pályázaton a CBSZ ellen indulnak, de a Vagyonvédelmi Kamara elnöke szerint ez csak a vesztesek irigykedése volt.

Pintér volt cége is őrzi az MTVA székházát

Tordai Bence, párbeszédes képviselő videóján jól beazonosítható, hogy egyes őrök a cég logójával ellátott egyenruhát viselnek.

„Pintér Sándor, Csányi is jött vadászni az elmúlt hetekben, már nem sokáig járhatnak Bélmegyerre”

Szerdán egyszerre két perben is jelenésük volt a vadászoknak a Békési Járásbíróságon. Róluk még februárban írtuk meg, hogy szembeszálltak a békési Mészáros birodalommal, pert indítottak ellenük. Ezt a pert ugyan már júniusban jogerősen megnyerték, de hiába, mert a vadászati jogukat hivatalosan még mindig nem gyakorolhatják. Ennek az oka az, hogy Mészárosék ellencsapásként minden jogi lehetőséget bevetettek.

Először megtagadta a korrupciós jelentés nyilvánosságra hozatalát, most sumákol az Orbán-kormány

Pintér Sándor már azt állítja, az Európa Tanács korrupció-ellenes szervezetének, a GRECO-nak az eljárási szabályzata nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy mikor kell közzé tenni a megállapításokat.

Egy régi sötét ügyről kerültek elő új részletek a Panama-iratokból

Az elmúlt 20 év egyik legnagyobb korrupciós botránya volt az úgynevezett Eclipse-ügy. A név onnan eredt, hogy a történet középpontjában az Eclipse Informatikai Zrt. nevű titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég állt. A vállalkozás vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években többek között a Belügyminisztérium egyik intézményétől, a hatóságok pedig később azzal vádolták meg a cég vezetőit, hogy nagyértékű adócsalást követtek el. Bár az ügy elsősorban a 2010 előtti MSZP-s kormányzati időszakra vetett árnyékot, egyes szereplőinek voltak kapcsolatai Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter környezetéhez is.
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>