Személyek: |
Jürgen Roth: Pintér Sándor titka
Jürgen Roth német író régóta, számos könyben foglalkozik a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatával, teszi mindezt különös figyelemmel Kelet-Európára. A “Schmutzige Demokratie” (Piszkos Demokrácia) címmel németül tavaly megjelent, Magyarországon is rendelhető új könyvében tekintélyuralmi rendszereket és a bennük burjánzó korrupciót mutatja be. Egy markáns példája erre Magyarország: a könyv 77-92. oldalán Dietmar Clodo egykori „bombagyáros”, Pintér Sándor örökös belügyminiszter, és Szemjon Mogiljevics orosz maffiafőnök az 1990-es években kialakult kapcsolatát veszi górcső alá. A könyvfejezetet az Átlátszó fordításában, a szerző engedélyével teljes egészében közöljük, az eredeti szövegen az érintettel egyeztetve annyit változtatva, hogy az egyik Roth által megnevezett nyomozóhatósági forrásnak a magyar változatban csak a monogramját használjuk.
Tasnádi László beletenyerelhetett valamibe, azért kell mennie
Bejelentette távozását a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Tasnádi László, aki Pintér Sándor tárcavezető egyik bizalmasának számít. Az egykori III/II-es operatív tiszt döntésének hivatalos magyarázata azonban alig hihető. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy olyan ügyekbe ütötte bele az orrát, amelyekben a fidesz-biznisz felülírta a nemzetbiztonsági kockázatokat.
Terrorveszély miatt titkosítanák, hogy Orbán mennyiből költözik a Várba
A múlt héten Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beadott egy törvénymódosítást, ami alapján nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva titokban lehetne tartani, mennyibe kerül egy vasúti kocsi vagy HÉV-szerelvény, esetleg a felcsúti kisvasút luxuskocsija.
Így lehetne elkapni Pharaont és Orbánt
Hétfőn délelőtt összeül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és a zárt ülés egyik kiemelt témája a Pharaon-ügy lesz. A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt előre jelezte, hogy véget akarnak vetni a ködösítésnek:
Fideszes tett bejelentést Orbán szomszédjának ügyében
A feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély, Tényi István hivatali visszaélés gyanúja miatt tett bejelentést az Orbán Viktor szomszédságába költözött, Interpol által körözött szaúdi üzletember, Ghaith Pharaon ügyében.
A legdurvább arcok végül simán megússzák
Nagyon tanulságos megnézni, hogy hol tart a kétezres évek egyik legdurvább korrupciós botránya, amiben érthetetlen állami segítséggel, titkosszolgálati szálakkal, robbantásokkal, vesztegetéssel végül több tízmilliárdot húztak le az állampolgárokról. Azaz az Eclipse-ügy.
Mindkét nagy párt igen vastagon érintett az egészben, az elejétől a végéig.
A történet hosszú, és sok szála van, de így összegyűjtve igen érdekes, amit ma tényszerűen tudni lehet az egészről. Cikkünk tele lesz linkelve hivatkozásokkal, hogy az is kielégüljön, akit még több részlet érdekel.
Eclipse-ügy
Béres Péter
Deák Endre
Eiselt György
Hevesi Tóth Ferenc
Katzenbach Imre
Pintér Hajnalka
Pintér Sándor
Püski László
Tuller András
Belügyminisztérium (BM)
Eclipse Asset Managements Kft.
Eclipse Informatikai Rt.
MSZP
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
informatika
közbeszerzés
titkosszolgálat
túlárazás / pénznyelő
Letöltendőt kapott a kétezres évek legnagyobb korrupciós ügyének 8 vádlottja
Az Eclipse-ügy tizenkét vádlottja közül nyolcat adócsalás miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt, négyet viszont felmentett a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. A letöltendő szabadságvesztések két évtől négy és fél évig terjednek. A bíróság összességében milliárdos nagyságrendű vagyonelkobzást, illetve pénzbüntetést is kiszabott - írja az MTI. Az ügyről itt írtunk bővebben. A cégből legalább 15 milliárd forint készpénz tűnt el, az ügyészség most csak adócsalás miatt nyomozott, egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be szerintük a cég.
Bűnszervezetben nyúlták le a titkosított pályázaton elnyert pénz áfáját
A kétezres évek egyik legbrutálisabb, állami segítséggel végrehajtott adócsalási ügyének megismételt, elsőfokú perére tett pontot hétfőn a Fővárosi Törvényszék. Az Eclipse-ügyként elhíresült, egyébként titokban folyt eljárás tele van titkosszolgálati szálakkal, robbantásokkal, vesztegetéssel és milliárdos adócsalással.
Fideszesek lobbiharca bénítja a metrópótlóbusz-tendert
Egyre abszurdabb fordulatokat vesz a 3-as metró felújítása idejére tervezett 150 darabos metrópótló buszflotta működtetésének az ügye. Legutóbb Varga Mihály gazdasági miniszter jelentette ki, hogy Tarlós István nem tudja az akaratát érvényesíteni a BKK felett, hiába szeretné, hogy magyar buszok pótolják majd a metrót, aztán a BKK tette helyre a minisztert, hogy ez nem így van. Totális szereptévesztés, teljes káosz, érdekkörök kavarása tapasztalható.
Az állam gerjeszti a zavaros viszonyokat a biztonsági őrök piacán
Rekordokat döntő fekete foglalkoztatás, minimálbér alatti fizetések, balhék jellemzik a vagyonőrpiacot. Miközben az egyik minisztérium szerint hatalmas mértékű a fekete foglalkoztatás, a másik szerint minden a legnagyobb rendben van. A Civil Biztonsági Szolgálat, a Pajzs 07 és a PFM Kontroll gyanúsan kevés emberrel, de annál nagyobb profittal dolgozik.