language

Intézmények:

ZÁÉV Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [195]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

800 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a NER a koronavírus-válság alatt

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

A konténerbörtönökkel a NER-cégek milliárdokat kerestek, de a teljes költség 10 évig nem nyilvános

Hiába ígérték éveken át, nem valószínű, hogy megépülnek azok a börtönök, amelyeket még 2016-ban jelentett be a kormány, miután a strasbourgi bíróság 2015-ben a börtönzsúfoltság enyhítésére kötelezte a magyar államot. A meglévő büntetés-végrehajtási intézetek átépítésével ugyanis egyelőre lezárult a férőhelybővítési program. A több száz, jól fizető munkahely csak álom maradt az érintett településeken, pedig számos önkormányzat több tíz- vagy akár százmillió forintot áldozott a kijelölt területek közművesítésre. A munkavállalók jelentős része leszerelt, hiába fordítottak a képzésükre milliókat. Az államnak átadott területekkel az önkormányzatok egyelőre semmit sem kezdhetnek, tájékoztatást pedig nem kapnak. Ami viszont biztos: az átmeneti megoldást jelentő konténerbörtönökön a NER-cégek profitáltak, a teljes költségvetés pedig tíz évig nem nyilvános.

Egymás ellen versenyzett Mészáros Lőrinc és a veje

Érdekes családi vetélkedés bontakozott ki a több mint 50 milliárd forintból épített állami autó-tesztpályát kezelő Autóipari Próbapálya Zala Kft. egyik közbeszerzése körül, amelyben irodaszárny kivitelezésére kerestek céget.

Közel 4,6 milliárdért újítja fel Mészáros cége a Karolina útra költözött Sportkórház egy részét

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. végezheti a Testnevelési Egyetem miatt a Karolina útra költöző Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén Sportkórház első ütemének felújítását közel 4,6 milliárd forintért – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő április 16-i számából.

Közel 35 milliárd forintra drágult az új Néprajzi Múzeum építése

Az Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont befejező munkáira kiírt tendert két NER-közeli cég, a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Magyar Építő Zrt. párosa nyerte el nettó 2,8 milliárd forintért. A múzeumot eredetileg 26 milliárd forintért akarták megépíteni, de az összeg tavaly 32 milliárdra ugrott, a mostani drágulással pedig már közel 35 milliárd forintnál tart a beruházás.

46 milliárdért épül a kőbányai gigasportcsarnok, a polgármester ingyen adta át a telket az államnak

Bár hivatalosan még nem jelent meg a tender eredménye, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalára már felkerültek azok a dokumentumok, amelyekben szerepelnek a Kőbányai Multifunkcionális Sportcsarnok és Uszoda kivitelezői. Azok pedig vérbeli NER-cégek: a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV, a Paár Attilához köthető Magyar Építő Zrt. és a Szíjj Lászlóhoz tartozó Közgép. A dolog pikantériája, hogy a beruházás helyszínéül szolgáló telkeket D. Kovács Róbert kőbányai fideszes polgármester ingyen adta át az államnak – a koronavírus első hulláma miatti vészhelyzet utolsó napját kihasználva egymaga döntött erről a képviselőtestület helyett.

Lassan 40 milliárdnál tart Mészárosék városligeti óriásberuházása

Újabb közel 3 milliárd forintot költ el a Néprajzi Múzeumra a Liget-projektet felügyelő állami cég Mészáros Lőrincéknél. Légzáró elemes álpadlórendszer is lesz.

A becsült árnál félmilliárd forinttal drágábban újíthatják fel Mészárosék a gyógyfürdőt Lentiben

A ZÁÉV Építőipari Zrt. és Szabadics Építőipari Zrt. a becsült 1,6 milliárd forint helyett 2,2 milliárd forintért dolgozhat a Lenti Termálfürdő fejlesztésén. A beruházásra kiírt nyílt közbeszerzést első alkalommal érvénytelennek nyilvánították, mert túl drága ajánlatok érkeztek. A második nekifutásnál ez már nem jelentett gondot.

Orbán Viktor két barátja közösen újítja fel a Citadellát

A bruttó 360 milliós bontási munka után a legnagyobb falat is Felcsúton, illetve egy NER-hez sorolt üzletembernél landolt.

NER-körökben szóródnak szét a várprogram milliárdjai, de már a kormány sem tudja követni pontosan

Egy évvel meghosszabbította a Nemzeti Kastély- és Várprogramot a kormány, mivel az öt éve – főként európai uniós forrásból – zajló projektben eddig egyetlen épületet sem sikerült teljesen befejezni. A felújítandó műemlékek számát a negyedével csökkentették, ám az összeget alig. Így is kérdéses, hogy a rendelkezésre álló 53 milliárd forint elegendő lesz-e az összes rekonstrukcióra. A felújításokra eddig kiírt 25 közbeszerzés közül legalább 13 esetében lehet kapcsolatot találni kormányközeli szereplőkkel. Közben a Miniszterelnökség olyan költségvetési adatokat közölt a programról, amelyek ellentmondanak a két évvel ezelőtti tájékoztatásának.
Találatok: [195]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>