language

Kulcsszavak:

protekció highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1006]  Oldalak:   <<  <  78 79 80 81 82 83 84 85 86 87   >  >>

Zuschlag-per: Lados szerint Arató is tudott mindenről

Arató Gergely is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával, sőt tudomásom szerint Őri Andrással ő is elkészíttetett egy pályázatot - mondta Lados István.

Vas kilépett, megszűnik az MDF-frakció

Vas János engedett a Tisztelet Társasága felszólításának, és kétnapos gondolkodás után bejelentette a házelnöknek, hogy a jövőben MDF-es helyett független képviselőként akar részt venni a parlament munkájában.

Fideszes szinergia

Összevesztek a kiskunhalasi fideszesek. A 2007-ben alakított Halasi Városgazda Zrt. 75 millió forintért kötött vételi szerződést egy később csak 33 milliósra taksált telekre egy vállalkozóval.

Nagyvadak

Bakonybélből a Bakony legmagasabb pontjára állami tölgy-, cser- és bükkerdőkön keresztül vezet az aszfaltozott út, amelyet tavalytól jól karbantartott, láthatóan nemrégiben felszerelt, betontalpazatú fémsorompók szegélyeznek egészen a 709 méter magas Kőris-hegy csúcsáig.

Kormányprogramos WC-papír van...

Sokak szerint kart karba öltve jár Várpalotán a fideszes városvezetés és néhány, a szélsőjobbhoz kötődő szervezet – állította egy Veszprém megyei szocialista országgyűlési képviselő.
Találatok: [1006]  Oldalak:   <<  <  78 79 80 81 82 83 84 85 86 87   >  >>